Kék hírekNagy dugók hétvégéje Vásárhelyen

2017. május 3., szerda
 
Nagy dugók hétvégéje Vásárhelyen

Előre borítékolható, hogy Hódmezővásárhely közlekedése a hétvégén bizonyos időszakonként teljesen beállhat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemcsak az Alföldi Állattenyésztési Napokra Szeged felől érkezők miatt, hanem erre a hétvégére esnek a középiskolai ballagások is. Csütörtökön délután egy, pénteken délután kettő, illetve szombaton délelőtt három középiskola végzősei ballagnak, és az autóval érkező hozzátartozók, tovább terhelhetik az utakat.

 

Érdemes megjegyezni, hogy - ellentétben sok országgal - a körforgalomban közlekedés nem igazán válik be nálunk, főként a Dél Alföldön (aminek egyik oka az lehet, hogy kevesebben járnak külföldre. megtapasztalni a körforgalom valódi lényegét.)

Pedig a körforgalommal és az elsőbbségadás kötelező táblával a cél a folyamatos áthaladás lenne, ehelyett azonban a bizonytalan vezetők akkor is megállnak ha nincs a körforgalomban közeledő jármű, más esetben pedig a körforgalomba besoroló járművek szinte egymásra tapadva követik az előtte haladót, így aztán nincs mód a körforgalomba érkezőnek az egyenletes besorolásra. Pedig sok esetben csak a gázpedálról kellene levenni a lábat és kialakulhatna a ritmusos, minden irányból érkezők egyenletes besorolása.   

 

Május 4. és 6. között a nagyobb dugók elkerülése érdekében „egérutakat” ajánl a rendőrség az Állattenyésztési Napokra érkezőknek.

A korábbi évekhez hasonlóan az átmenő forgalom, illetve a torlódás miatt a 47-es számú főút tehermentesítését szem előtt tartva a hódmezővásárhelyieknek, illetve a Szeged, Makó, Földeák és Békéssámson felől érkezőknek a rendőrség javasolja a déli elkerülő, 4414-es számú út- Síp utca- Széchenyi tér- Bajcsy Zsilinszky utca- Gonda József - Mátyás - Klauzál utca útvonal használatát. Az érdeklődők a Szegedi úti körforgalomtól mintegy 8 perc alatt a kiállítás területéhez érkezhetnek.

 

Olvassa el ezt is!

Lendületben a Hód-Fitness SE

Lendületben a Hód-Fitness SE

Hat dobogós helyezéssel tért haza a Hód-Fitness Csongrádról, a Fit-Kid Dance országos versenysorozat...
Nyáron kezdik a pihenőpark építését

Nyáron kezdik a pihenőpark építését

A szavazatok száma alapján hozott döntés a laikus számára is érzékelhetően nem biztos, hogy a...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Nem hozott szerencsét a hazai pálya
Nem hozott szerencsét a hazai pálya A Kosársuli elleni összecsapás második félidejében megrázták magukat a sötét mezesek, és utána már nem engedték ki kezükből a meccset.
 
Idegenben lép pályára a HLKC
Idegenben lép pályára a HLKC Nem szabad hagyni, hogy akárcsak egy percre is vérszemet kapjon a Gyömrő, már a meccs elején dominálni kell, ehhez fegyelmezett és koncentrált játékra lesz szükség.
 
Kovács László: az emberek kiállásukkal őrizzék meg a település békéjét
Kovács László: az emberek kiállásukkal őrizzék meg a település békéjét A Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés többsége a vasárnapi időközi polgármester-választáson.
 
Rendhagyó történelemóra az 50-es évek rémségeiről
Rendhagyó történelemóra az 50-es évek rémségeiről A vásárhelyi kulákvilág bemutatásakor helytörténeti jelentőségű a Tárkány Szűcs és a székkutasi Füvesi család tagjainak tragikus története.  Képekkel.
 
Még várat magára a szakképzés reformjának pozitív hatása
Még várat magára a szakképzés reformjának pozitív hatása A Hódmezővásárhelyen működő vállalkozások fejlődéséhez jól képzett és megfelelő számú munkavállalóra van szükség. Közben lanyhul a szakmaszerzési készség.
 
Erős csapat érkezik Vásárhelyre
Erős csapat érkezik Vásárhelyre Több szempontból is érdekesnek ígérkezik a hazai Kosársuli mérkőzés. Például a vendég Veszprém kötelékében egy vásárhelyi kosaras is pattogtat. Interjú.
 
Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését
Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését Az ütközés akár halálos következménnyel járhatott volna, ami a vétlen autós lélekjelenléte és ütközést elhárító manővere következtében maradt el.