Kék hírekMunkát adott a vihar

2017. június 26., hétfő
 
Munkát adott a vihar

Fák dőltek ki, épületek rongálódtak meg. Több mint harminc lakossági bejelentés érkezett az elmúlt két napban.    

 

 

 

 

 


 

Egy ember megsérült június 24-én, szombaton délután Hódmezővásárhelyen, amikor kigyulladt a tűzhelyen felejtett étel. A Mérleg utcai társasházak egyik harmadik emeleti lakásához riasztották a város hivatásos egységét. A tűzoltók visszahűtötték az izzó edényt, majd átszellőztették a füsttel telítődött lakást.

 

Huszonkét lakossági bejelentés érkezett a vasárnapi viharban Csongrád megye területéről. A legnagyobb károkat Csongrád és Szentes városa szenvedte el, csak ebből a térségből futott be a riasztások több mint kétharmada. A legtöbb helyen faágak hasadtak és fák dőltek az úttestre. A leszakadt növényi részek sok helyen az épületeket és a távvezetékeket is megrongálták.

Csongrád-Bokros belterületén több mint száz méter hosszan veszélyeztették a kidőlt fák az autósok forgalmát. Csongrádon, az Attila utcában az ereszcsatornát szakította le egy tizenöt méter magas fa, amely gyökerestől kifordult a földből.

Szentes főterén pedig a gyalogosok forgalmát akadályozták a járdára leszakadt, nagy méretű faágak.

Ruzsán villám csapott egy fűzfába, a kettéhasadt fa törzse a közeli lakóépületet és a villanyvezetékeket is veszélyeztette.

Szeged térségéből is érkezett villámcsapásról bejelentés. Egy algyői istálló teteje gyulladt ki, a lángok veszélyeztették a környezetében található épületeket is. A műszaki mentéseket a szentesi, a csongrádi és a szegedi hivatásos tűzoltók végezték el. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Vásárhely ezen a hétvégén kimaradt a viharkárok sorából.

 

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Ezren az Emlékpont és a Zsinagóga programjain

Ezren az Emlékpont és a Zsinagóga programjain

A Holokauszt Múzeumban maceszgombócleves és flódni, az Emlékpontban Kádár-huszárok és pártkatonák, vagyis egykori munkásőrök várták a látogatókat. Képekkel!
Ismét angyalokat keres a Vodafone

Ismét angyalokat keres a Vodafone

Idén hetedik alkalommal hirdetik meg a pályázatot, amelynek keretein belül eddig összesen 30 Főállású Angyal valósíthatta meg kitűzött céljait.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Pro Urbe díj és Signum Orbis Honorantis kitüntetés 2024.

Idén három Pro Urbe és két Signum Orbis Honorantis elismerést adományoztak március 15-én a díszközgyűlésen.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!