SportMúltra épülő jövő

2017. február 23., csütörtök
 
Múltra épülő jövő

A Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE is csatlakozott azokhoz a csapatokhoz, amelyek csarnokukban elhelyezik legjobb játékosaik portréit, egy-egy molinón.

 

 

 

 

 

 

2017 januárjában felkerült a Hódtói Sportcsarnok iskola felőli falára, a régi eredményjelző jobb és bal oldalára 10 játékos és 2 edző portréja, amelyet a közönség maga is megcsodálhat a szombat este 18 órakor kezdődő Debrecen elleni rangadón.

 

Valamennyien a Kosársuli felnőtt NB II-es, NB I/B-s és NB I/A-s csapatainak játékosai és edzői voltak. Az 1994 decemberében (utánpótlás nevelési célból) alakult Kosársuli ugyanis már két év múlva elindult a felnőtt NB II-ben, majd 2000-ben az NB I/B-be jutott. A 2005/06-os bajnoki aranynak köszönhetően két évig az NB I/A-ban is játszott a csapat. Nem estek ki, de anyagi okok miatt 2009 óta az NB I/B-ben indul a klub. Mind a tizenketten részesei voltak a Kosársuli NB I-es sikereinek, sőt Vas Péter még most is a csapat meghatározó játékosa, Utasi Gábor pedig edzője a gárdának.

 

 

A dicsőségfalra felkerült sportolók (ABC sorrendben):

 

BORBÁTH CSABA dr. (1965) – 1999-től 2004-ig játszott az NB II-es, majd NB I/B-s csapatban. A „régi szép idők” játékosai közül egyedüliként, pályafutása végén a Kosársuliban is játszott, a fiatalok vezéreként.

 

CZIBERE ZOLTÁN (1983) – 1994-től előbb utánpótlás, majd 2000-től felnőtt játékosa volt a Kosársulinak. 2016-os visszavonulásáig csak két évet játszott másutt. A vásárhelyi felnőtt csapat egyik legeredményesebb és legtöbb mérkőzést játszott kosarasa volt. Jelenleg utánpótlás edzője a klubnak.

 

CZUPRÁK LÁSZLÓ (1959) – a kezdetektől, 1994-től dolgozik (munka után) edzőként a klubban. 2004-től a felnőtt csapat edzőjeként részese volt az NB I/B megnyerésének, majd az NB I/A-s szereplésnek is. Most az u18-as és egy u11-es csapat trénere.

 

DRAHOS GÁBOR (1979) – 2004-től 2008-ig volt irányítója a felnőtt csapatnak, civilben testnevelő tanárként és utánpótlás edzőként dolgozott. Az NB I/A csoportos visszalépés után eligazolt (több első osztályú klubban is játszott), majd a 2013/14-es szezonban még visszatért. Jelenleg is játszik, szülővárosa (Miskolc) NB I/B-s csapatának legjobbja.

 

ELEK ANDRÁS dr. (1950) – a Kosársuli megalapítója, a mai napig elnöke az egyesületnek. 1994 és 2016 között orvosi munkája mellett, majd nyugdíjasként (végig fizetés nélkül!!) utánpótlás és felnőtt edzőként az összes siker tevékeny részese volt.

 

GÉMES LEVENTE (1974) – többszörös magyar bajnok, sokszoros válogatott volt pályafutása során. Hazatérékor a 2004/05-os NB I/B-s ezüstérem megszerzésében, majd a 2006/07-es és 2007/08-as „A” csoportos bennmaradásban is döntő szerepe volt.

 

KOVÁTS RÓBERT (1984) – 1996-tól utánpótlás, majd 2000-től a felnőtt csapat meghatározó játékosa volt. Az NB I/B megnyerése után két évet játszott Vásárhelyen az „A” csoportban is. 2008 őszén igazolt el, azóta is aktív kosaras – jelenleg a Budapesti Honvédban.

KUKLA ZSOLT (1979) – szegediként a legvásárhelyibb kosarasok egyike lett. 2002-től 2008-ig, majd 2009-től 2014-ig a Kosársuli centereként az egyik legeredményesebb játékos volt. Végig munka mellett kosarazott.

 

NYILAS ISTVÁN (1976) – 2004 őszén érkezett a Szedeákból, és a „B” csoportos bajnokcsapat tagjaként Vásárhelyen is „A” csoportos játékos lett, 2007 őszéig. Őt év múlva visszatért és 2012-től 2015-ig erősítette a Kosársuli NB I/B-s csapatát. Szegedi munkája után járt át Vásárhelyre hat éven keresztül.

 

SZILÁGYI LÁSZLÓ (1987-2014) – 1997-ben kezdte sportpályafutását a Kosársuli u11-es csapatában. Kenguru, gyermek, serdülő, kadett, majd ifjúsági játékosként végig az egyesület legkiválóbb spílerei közé tartozott. 2004-től már a felnőtt csapat irányírója volt. 2008-ban végzett tanárként a Főiskolán, ettől kezdve a munka és a játék mellett edzőként is dolgozott. Egész sportpályafutása alatt óriási küzdő volt, de utolsó féléves meccsét nem nyerhette meg…

 

UTASI GÁBOR (1979) – 1994-től a Kosársuli utánpótlás játékosa volt. Két év múlva már a felnőtt NB I-ben is bemutatkozott. A Testnevelési Egyetem elvégzése után visszatért, és tanári munkája mellett utánpótlás edzőként is dolgozik. 2000 és 2013 között a Kosársuli felnőtt csapatának valamennyi sikerében fontos szerepe volt. Kiváló játékosból kiváló edző lett, visszavonulása után a felnőtteknél is.

 

VAS PÉTER (1985) – A Kosársuli megalakulása óta két dombóvári „A” csoportos év kivételével végig az egyesület játékosa. 2004-től a felnőtt NB I-es csapat meghatározó, rendkívül ponterős játékosa – évek óta Ő a csapatkapitány. Munka mellett kosarazik, jó pár éve utánpótlás edző is Kosársulinál.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Tarolt a Hód Úszó SE Montenegróban

Tarolt a Hód Úszó SE Montenegróban

18 egyesület részvételével rendezték a kétnapos viadalt, amelyen Magyarországot a Hód Úszó SE csapata képviselte...nem is akárhogy! Képekkel!

Cigányok kiirtásával fenyegetőzött - bíróság elé került

Cigányok kiirtásával fenyegetőzött - bíróság elé került

Azt hiszitek, nektek mindent szabad? - A gyerekek földhözvágásával fenyegetőzött a hódmezővásárhelyi férfi.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!