BulvárMozivarázs Vásárhelyen

2016. december 1., csütörtök
 

Idén is halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolásokat látott vendégül a Mozaik Mozi üzemeltetője. Volt akit életében most vittek el másodszor moziba. 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Főként a kisebbeknél, a 2. 3. osztályosoknál komoly logisztikai problémát jelentett a kabát, a sapka, az iskolatáska mellett a félliteres üdítő, na és a mozizáshoz elmaradhatatlan pattogatott kukoricával teli doboz „beérkeztetése” a Mozaik Mozi nézőterére. Ez persze nem befolyásolta a jókedvet és az izgalmat.

Úgyhogy elkelt a mozi személyzetének és a kísérő pedagógusoknak a segítsége. A 3D -s szemüvegek kiosztása után  fél 3 után rendben el is kezdődhetett a Kiskedvenceink titkos élet, Szabó Krisztiánnak, a Mozi tulajdonosának idei ajándékfilmje.

 

„Idén ez a 3. év Hódmezővásárhelyen, hogy 155 halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolást ingyen előadásra, üdítőre és pattogatott kukoricára hívunk meg. Ebben az évben a hálózathoz tartozó 9 moziban összesen 2000 gyereket látunk vendégül. Ez egy olyan hagyománnyá vált, amivel a magunk szerény lehetőségeivel szeretnénk örömtelibbé tenni a karácsonyi készülődést.” - mondta Szabó Krisztián a Vásárhelyi Híreknek.  

 

Így aztán december elsején délután a mozi előcsarnokában a vásárhely általános iskoláiból érkezett 155 gyereket Szabó Krisztián ügyvezető, Cseri Tamás képviselő és Varga Anikó a BFMK igazgatója fogadta sőt mindhárman be is segítettek az üdítő és a kukorica kiosztásába, mert ugyan nem volt meghirdetett előadás, de a moziban annak rendje-módja szerint fél háromkor csöngettek és indították a filmet. Igaz, ez a becsöngetés most nem tanóra, hanem pattogatott kukorica illatú, kacagós másfél óra kezdetét jelentette.

 

A vetítés kezdésének pillanatában az egyik széksornál hallottuk, amikor egy 8 év körüli kislány fordult a mellette ülő tanító nénihez: „Kati néni! Veled vagyok életemben másodszor moziban!”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Látható jelük a piros póló - nem látható jelük a jó szívük

Látható jelük a piros póló - nem látható jelük a jó szívük

A Szabadság téri Óvodában ma adták át a Magyar Vöröskeresztnek az óvodások és szüleik, illetve önkéntes felajánlások által összegyűlt játékokat, ruhákat.
Erre már régóta vártunk

Erre már régóta vártunk

November 29-én Vásárhely közelében, a 47-es út mellett letették az északi elkerülő út alapkővét, ott ahol egy 12 méter magas egyedülálló körforgalom lesz. Képekkel!
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.