Kék hírekMost sem vált be a módszer

2014. október 28., kedd
 
Most sem vált be a módszer

Egy mindszenti lakásból érkezett segélyhívás a rendőrségre október 27-én kora délután. Az ott lakó jelentette be, hogy egy számára ismeretlen nő kivágta a bejárati ajtón lévő szúnyoghálót, majd kutatni kezdett a lakásban. Amikor szembetalálkozott a sértettel, az asszony elmenekült.

 

 

Képen a földre dobott pénz (Fotó: Békés M. Rend.)

 


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a személyleírás alapján a közelben elfogták a gádorosi J. Veronikát. Az 50 éves nő ellen lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A terhelt azzal védekezett, hogy nem akart lopni, csak nem volt pénze hazajutni Gádorosra.

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a gádorosi J. Veronikának nem ez az első ilyen jellegű ügye. Tavaly októberben Orosházán hasonló bűncselekmény elkövetése közben egy szabadnapos rendőr fogta el a nőt.

A rendőr éppen otthon volt, amikor segélykiáltást hallott. Kiszaladt az utcára és látta, hogy a szomszédja, egy idős asszony megpróbál egy menekülő nőt utolérni és azt kiabálja: „Elvették a pénzem!” A rendőr feltartóztatta a tolvajt és értesítette kollégáit. Közben a nő egy köteg pénzt dobott a bokorba. A gádorosi J. Veronika tagadta, hogy pénzt vett el az idős asszonytól, de a bokorból előkerült a „guriga”. A gádorosi nő ellen büntetőeljárást indítottak, a néni pedig visszakapta a pénzét.

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósától kapott tájékoztatás szerint a mindszenti esetet követően,  J. Veronika ellen szabadlábon hagyása mellett folyik a büntetőeljárás.  

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Nagy forgalom várható a temetők környékén

Nagy forgalom várható a temetők környékén

A temetők környékén fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők péntektől amely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul.
Mérgezés lehet a kóstolásból

Mérgezés lehet a kóstolásból

Az igazi ősz sokakat csábíthat természetjárásra, közben azonban veszélyek is leselkedhetnek ránk. Sőt több piacon például ismét megjelent a "hamis" áfonya.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.