KözéletMorális válság van az ágazatban

2015. július 1., szerda
 
Morális válság van az ágazatban

Béremelést követelt több ezer egészségügyi dolgozó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által szervezett demonstráción, július elsején délután a fővárosi Kossuth téren.

 


 

Információnk szerint Hódmezővásárhelyről is voltak résztvevők az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon tartott megmozduláson, Budapesten.

A szervezők közlése szerint mintegy négy és félezren - a Jászai Mari térről vonultak a Kossuth térre. A kamara elnöke, Balogh Zoltán petíciót adott át Dublinszki-Boda Péternek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetőjének, aki azonban nem szólt a résztvevőkhöz, mert nem kapott nyilatkozattételi jogot.

A petícióban jelezték: a szakdolgozók szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint ha 2015. szeptember 30-ig nem történik határozott és számottevő bérfejlesztés a szakápolóknál, akkor életbe lép a munkaviszony felmondásáról szóló nyilatkozatuk. A szervezők tájékoztatása szerint csak a rendezvényen több százan aláírták ezt a dokumentumot.

 

 

Balogh Zoltán beszédében kiemelte, hogy szakdolgozók nélkül nem lehet egészségügyet építeni és beteget ápolni. A kormánynak kell kiszámítható életutat biztosítania ahhoz, hogy egy helyen, egy fizetésből meg lehessen élni. Hozzátette: a döntéshozóknak meg kell állítaniuk az elvándorlást. Amiatt is fontos a kiszámítható életpálya, hogy a fiatalok számára vonzó legyen ez a hivatást - mondta.
"Nem kívánunk mást, csak kiszámítható életutat itthon, Magyarországon" - hangoztatta Balogh Zoltán. "Hajrá magyarok! Hajrá magyar egészségügyi szakdolgozók!" - zárta beszédét a kamarai elnök.

 

A demonstráción ismét azt a tizenkét pontot tartalmazó szórólapot osztották ki, amelyen az egészségügyi szakdolgozók követeléseiket már hónapokkal ezelőtt megfogalmazták a kormánynak. Ezek között egyebek mellett szakdolgozói életpályamodell azonnali bevezetését, a bértárgyalás azonnali megkezdését, 50 ezer forintos alapilletmény-emelést, cafeteria-rendszer bevezetését, valamint az egészségügyi államtitkárságon belül az ápolásügy képviseletének megerősítését kérték.

Irinyi Tamás szegedi osztályvezető ápoló az egybegyűltekhez szólva azt mondta: ugyan az egészségügyi dolgozók ünnepnapja van, de a szakdolgozóknak nincs mit ünnepelni. Szóvá tette, hogy a június 15-i, egészségügyről rendezett parlamenti vitanapon a kormánypárti képviselők alig voltak jelen, akik pedig ott voltak, irreális képet festettek az ágazatról.

A döntéshozóknak "fel kellene fogniuk", hogy ápolók és eszközök nélkül nem lehet ellátni a beteget, ezek beszerzéséhez azonban pénz kell - fogalmazott. Hozzátette, ilyen feltételek mellett nehéz megfelelni az elvárásoknak.

A szónok hangsúlyozta, hogy nemcsak az egészségügyi dolgozókért demonstrálnak, hanem a betegekért is. "Mi elmehetünk, de a betegek itt maradnak" - mondta az egészségügyi dolgozók nevében.

Morális válság van az ágazatban. Ebből a válságból csak úgy lehet kilábalni, ha az ágazatot prioritásként kezeli a kormányzat - mondta.

A demonstrálók egységesen fehér pólóban, sokan fehér lufival vonultak, sokan érkeztek vidékről; a szervezők tájékoztatása szerint 60 autóbusszal csaknem háromezren. A demonstrálók táblái többnyire azt jelezték, hogy az ország melyik megyéjéből érkeztek, volt néhány felirat, amely jobb munkakörülményeket követelt, például "Hivatástudatból éljünk?!".

A résztvevők a demonstráció végén egy vérhez hasonlító piros folyadékot tartalmazó fiolát tűztek fehér hungarocellből kivágott szívbe a Parlament főlépcsőjénél.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Július 1-jén az egészségügyi dolgozók Semmelweis Ignác születésnapját ünneplik. Felidézzük a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház múltját.
Szép összegből feljeszthet Vásárhely

Szép összegből feljeszthet Vásárhely

Hódmezővásárhely közel 10 milliárd forintot fordíthat gazdaságfejlesztésre, gazdaság-élénkítő és népességmegtartó városfejlesztésre és energiahatékonyság növelésére.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.