Kultúra, oktatásMindenki mindenkit osztályoz

2015. szeptember 25., péntek
 
Mindenki mindenkit osztályoz

Önértékelési csoportok alakulnak az iskolákban, a tanárok kétévente egymást osztályozzák majd, de a szülők is kapnak kérdőívet.

 

 

 

 


Ettől több - név nélkül nyilatkozó vásárhelyi - pedagógusnak máris rossz érzései vannak. Összefoglalva röviden: egymás kigolyózására is alkalmas a PÖCS.

A rövidített nevén kissé szerencsétlenre sikeredett PÖCS, a pedagógiai-szakmai ellenőrzéshez, vagyis a tanfelügyelethez kapcsolódó ötéves önértékelési program, amelyet az intézményvezető dolgoz ki: őt a kinevezés utáni második és negyedik évben, a tanárokat pedig kétévente értékelik.

 

Az Oktatási Hivatal által kidolgozott, az ''önértékelési standardokat'' tartalmazó kézikönyvek már elérhetőek az interneten, a bevezetésükhöz szükséges rendeletmódosításokat viszont még nem fogadták el. A kézikönyvek ugyanazokra az elvárásokra épülnek, mint a külső szakértők által végzett tanfelügyelet, a standardokat sajátos elvárásokkal, intézményi célokkal is ki lehet egészíteni. Az önértékelésnek három szintje van: az intézmény, a vezető és a pedagógus.

Az önértékelést végző Pedagógus Önértékelési Csoportok, vagyis PÖCS-ök feladata lesz az éves önértékelési terv elkészítése és feltöltése az Oktatási Hivatal által működtetett online felületre, az önértékelés előkészítése és megtervezése, a tanárok, szülők, diákok tájékoztatása, az önértékelésbe bevont pedagógusok felkészítése és támogatása. Az értékelésben részt vevő tanárok szintén az online felületre viszik fel a tapasztalataikat, és ide kell feltölteniük az értékelteknek a saját önértékelésüket is. 

 

Egyébként az önértékelés alapját ugyanazok a területek és kompetenciák adják, amelyeket a pedagógusminősítés során vizsgálnak. Az általános iskolák számára készült kézikönyv szerint ezek a pedagógiai módszertani felkészültség; a pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósításukhoz szükséges önreflexió; a tanulás támogatása; a tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése; a közössségfejlesztés, nyitottság és esélyteremtés; a pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése; a kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás; illetve az elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért. 

 

Számít például, hogy a tanár mennyire neveli a diákokat önálló gondolkodásra, célszerűen használja-e az online és digitális eszközöket, fenn tudja-e tartani a diákok érdeklődését, ki tud-e alakítani egy pozitív, bizalommal teli légkört, képes-e hatékonyan fejleszteni a hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű diákokat is, figyelembe veszi-e a diákok eltérő társadalmi vagy kulturális hátterét, egyértelműen és érthetően kommunikál-e, alkalmazza-e a legújabb tudományos eredményeket.

Az önértékelés tartalmaz dokumentumelemzést, megfigyelést, interjúkat és kérdőíveket. Megnézik a tanfelügyelet és az intézményi önértékelés pedagógusra vonatkozó értékelőlapjait, a tanmenetet, a tematikus, az óra- és a más foglalkozásokhoz készült terveket, a naplót és a tanulói füzeteket is. Az értékelést végzők beülnek az órákra, foglalkozásokra, és elbeszélgetnek a tanárral, illetve az intézményvezetővel. Az eredmények alapján a tanároknak a vezetővel egyeztetve két évre szóló egyéni önfejlesztési tervet kell készíteniük.

 

Az eduline írása szerint nem mindenki lelkes: az egyik tanár szerint, az ő intézményvezetője csak legyintett, és megvonta a vállát. Egy másik pedagógus szerint ''ezzel is pontosan ugyanaz a baj, mint a többi intézkedéssel: a PÖCS felülről ráerőltetett, bürokratikus, átgondolatlan kényszer - egyes pedagógusok ingyenes többletmunkájával, mindenki megfélemlítésével.''

A kérdőíveket egyébként szintén az online rendszerben kellene elérhetővé tenni, de szükség esetén papíron is ki lehet töltetni őket. Az eredményeket, amelyeket egyébként a tanfelügyelők is figyelembe vesznek, mindenképpen fel kell majd vinni a rendszerbe. A szülői kérdőívek mellett lesz önértékelő - ezt az adott tanárnak kell kitöltenie - és munkatársi kérdőív is.

A szülőknek kiküldöttben olyan témák szerepelnek, mint a tananyag követhetősége, az igazságos és rendszeres számonkérés, a házi feladatok ellenőrzése, a korrepetálásra való hajlandóság, a közösségépítés, vagy a diákok véleményének a meghallgatása. Kérdés az is, hogy mennyire hiteles és példaadó az adott pedagógus, illetve hogy a diák mennyire motivált és szereti-e az órákat.

A tanároknak a kollégájukat többek között az alapján kell értékelniük, hogy mennyire ismeri a Nemzeti Alaptanterv szerinti tantárgyi követelményeket, áttekinthetőek-e a beszámolói, alapos-e a dokumentációja, nevelési kérdésekben konzultál-e velük, szervez-e a diákoknak szabadidős programokat, örömmel tanít-e, szakmai vitákban nyitott és toleráns-e, képezi-e magát, vannak-e új kezdeményezései. Az önértékelő kérdőívben is hasonló kérdések szerepelnek, a tanároknak pedig a diákokkal, szülőkkel, kollégákkal való kapcsolatukat is értékelniük kell.

 
 
Selmeczi Dorottya - OH
 

Olvassa el ezt is!

Előszerződés után tervezés

Előszerződés után tervezés

A református egyház kezelésébe kerül a közadakozásból a kárpátaljai Mezőváriban épülő új óvoda, amelynek építéséről előszerződést írtak alá szeptember 23-án.
Illem-helyi-ügy

Illem-helyi-ügy

Ellene és mellette! Stílusosan mondva, „nem érzi szükségét„ sok vásárhelyi, hogy a WC bódét a Székelykaputól mindössze 4 méterre állították fel.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!