KözéletMinden hulladékot a legjobb helyre

2014. október 23., csütörtök
 
Minden hulladékot a legjobb helyre

Minden remény megvan arra, hogy a városrészi vagy egyéb városi rendezvényeken a honvédségi páncélosok, tűzoltóautók mellett hamarosan szépséges kukás autókat is megmászhatnak majd a lelkes vásárhelyi gyerekek

 

 

Azzal ugyanis, hogy - mint arról már a Vásárhelyi Hírekben írtunk - idén júliustól a települések lakossági hulladékkezeléséért az önkormányzatok felelnek, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata EU-s pályázatot nyújtott be, és 935 millió Ft-t nyert. Ehhez az Önkormányzat még 49 milliót kell hozzá tenni és vásárolnak 11 darab modern tömörítős és billenőplatós gépjárművet.

 

A beszerzéseknek ezzel nincs még vége, mert mivel el kell kezdeni az intenzív szelektív hulladékgyűjtést, az Önkormányzat 24 ezer darab 240 literes edényzetet vásárol, melyet a lakosság részére szelektív hulladékgyűjtés céljából ingyenesen bocsát rendelkezésre. Ezeket a kukákat chippel látják el. A kommunális hulladék gyűjtésére használható kuka mellé, minden magánház két újabb, 240 literes hulladéktároló edényt kap. Az egyikbe a szelektív hulladékot - a műanyagot, papírt, fémet és üveget-, a másikba a zöldhulladékot - a levágott gallyakat, füvet - lehet gyűjteni. Ezeket az edényeket a szolgáltató ingyenesen üríti. A hulladék utókezelése és a lerakott hulladék mennyiségi csökkentése érdekében a regionális hulladéklerakóra nagy teljesítményű mobil hulladékaprító gépet és mobil hulladékosztályozó gépet is beszereznek.

 

A nagyívű tervek között még az is szerepel, hogy a kukásautókra globális helymeghatározót és leolvasó rendszert telepítenek, és egy központi adatrögzítő és video rendszerrel magas színvonalú lesz a vásárhelyi hulladékgazdálkodás.

Az sem mellékes, hogy a fejlesztések mellett az elkülönített hulladékgyűjtést tanulja és szeresse meg Vásárhely, ahogy ezt mostanában mondani szokták: fontos a környezettudatos gondolkodás, a környezettudatos magatartás. Ebben felnőttnél már az óvodások és a diákok - az elmúlt évek környezetünk megóvását célzó programjainak hála - jóval előrébb vannak.

Ők már tudják, mi vár ránk és a Földre, ha elönt minket a sok szemét.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megalakult a képviselőtestület Hódmezővásárhelyen

Megalakult a képviselőtestület Hódmezővásárhelyen

Lázár János: Hódmezővásárhelynek nagy a híre az országban, és mindenki azt lesi, a választók huszonöt év alatt fölépült bizalma meddig tart.
Táncverseny a Fekete Sasban

Táncverseny a Fekete Sasban

Október 24-én volt a IX. Fekete Sas Kupa Táncverseny Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas báltermében. Eredményekkel!
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
Továbbra is veretlen hazai pályán a Kosársuli

Továbbra is veretlen hazai pályán a Kosársuli

A Kosársuli együttese remek második félidei teljesítménnyel legyőzte a Zöld csoport egyik legerősebbjét, a Budafokot, így továbbra is őrzi a hazai veretlenséget.
 

És ezt már olvasta?

Kikapott a Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrösön A vásárhelyi csapat visszacsúszott a 9. helyre a tabellán, a bajnokság első felét, egyben 2024-et 4 győzelemmel és 7 vereséggel zárta.
 
Itt a korcsolyaszezon
Itt a korcsolyaszezon December 20-án, pénteken 14:00 órától a Pörgős Pengék jégkorong csapat bemutatójával indul a korcsolya szezon Vásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2 2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Ez volt az első hazai vereség
Ez volt az első hazai vereség Az egri Eszterházy SC-t látta vendégül a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.Három ponton múlott.
 
A Kosársuli nem bírt a hazai pályán veretlen tiszaújvárosiakkal
A Kosársuli nem bírt a hazai pályán veretlen tiszaújvárosiakkal A hazai és idegenbeli mérleget nézve teljesen ellentétes előjelekkel várta a két együttes a pénteki találkozót.
 
Rézkori település az egykori DÉMÁSZ központ területén
Rézkori település az egykori DÉMÁSZ központ területén Több mint 4800 négyzetméteren egy kora rézkori település objektumait valamint sírokat tártak fel és sok feldolgozásra váró leletanyag került a Tornyaiba.
 
Simon Ferenc a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta
Simon Ferenc a Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta "Az iskola fala nemcsak tégla és malter, hanem szellem és lélek..."  A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanárának több évtizedes tevékenységét díjazták.