KözéletMegnyílt a hódmezővásárhelyi Széchenyi Programiroda

2011. november 17., csütörtök
 

November 17-én az országban negyedikként Hódmezővásárhelyen adták át a Széchenyi Programirodák rendszerének helyi irodáját a Szőnyi utcában az Ótemplom magtár épületében. Az 1740-ben épült kis négyszögletes épületben sokáig a Tourinform iroda működött. A patinás épületben mától a vállalkozások beindításában, finanszírozásában tanácsadók segítségével áll közvetlenül az érdeklődők rendelkezésére.

 

 

Dr. Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fejlesztéspolitikai Koordinációért Felelős Államtitkára és dr. Lázár János polgármester közös sajtótájékoztató keretében avatta fel az irodát.

„Nem elég megépíteni a polgári díszleteket, ezeket be is kell lakni, kis- és középvállalkozásokkal, amelyeknek indulásában, fejlesztésében, pályázati források megteremtésében ez az iroda segíthet”, mondta Lázár János polgármester utalva Hódmezővásárhely belvárosának rehabilitációjára. Azután beszélt a város és a kistérség fejlődési lehetőségeiről, hogy dr. Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fejlesztéspolitikai Koordinációért Felelős államtitkára számokkal illusztrálta az Új Széchenyi Terv iránti érdeklődést. Mint mondta, népszerűek a vállalkozásfejlesztési pályázatok, amelyet bizonyít a beadott tervek magas száma is. A pályázatok kiírását megelőző társadalmi konzultáció során felmérték, mire is van szükségük a vállalkozásoknak, így a pályázatokban visszatükrözhették az elérni kívánt célokat, ennek is köszönhető, hogy a tavasszal kiírt lehetőségekre több mint hétezer pályázat futott be, amelyből négyezer pozitív támogatói döntést – összesen 57 milliárd értékben - tudhat magáénak.

 

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. minden megyeszékhelyen nyit irodát, amelyek feladata, hogy felkutassák a lehetséges pályázókat, és tanácsadással segítsék pályázatok megvalósítását. Mostantól kezdve tanácsadók fogják járni a megyét, és keresik fel a vállalkozókat, önkormányzatokat, hogy felajánlják együttműködésüket.

 

Görözdi-Nagy Eszter, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, céljuk, hogy sikeressé, és mindenki számára elérhetővé tegyék az Új Széchenyi Terv kínálta lehetőségeket. Azért fogtak össze az önkormányzatokkal, mert a helyiek információja alapján, az itt élők céljai, tervei kell megvalósuljanak.

 

Dr. Lázár János, Hódmezővásárhely Polgármestere, Dr. Molnár Ágnes Fejlesztéspolitikai Koordinációért Felelős Államtitkár reményüket fejezték ki, hogy immár nem az embereknek kell irodákba járni, hanem a tanácsadók keresik fel a pályázni szándékozókat, ezzel téve elérhetőbbé az Európai Uniós forrásokat.

A tanácsadók, Hódmezővásárhelyen heten, a pályázók, érdeklődők számára ingyenesen látják el feladataikat, vagyis bárki díjmentesen igénybe veheti az iroda szolgáltatásait.

 

A hódmezővásárhelyi iroda hétfőtől péntekig 8-16 óra között várja az érdeklődőket.

 

Olvassa el ezt is!

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.