Kultúra, oktatásMegnyílt a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat

2019. október 6., vasárnap
 

Szombaton délben megnyílt a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat, amelyen művésznemzedékeken átívelve jelennek meg látásmódok, szemléletek, közelítések a képzőművészet örök témáihoz – fogalmazott köszöntőjében Miklós Péter.

 

 

 

 

 

 

A Tornyai János Múzeum igazgatója köszönetet mondott a kiállító művészeknek, a díjakat felajánló önkormányzatnak, cégeknek és magánszemélyeknek, a beérkezett közel hétszáz művet válogató és értékelő zsűri tagjainak, valamint a közel kétszáz alkotást felvonultató kiállítás létrehozásában közreműködőknek, hangsúlyozva, hogy Vásárhely nyitott a művészetek és a művészek irányába.

 

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitása nemcsak a város és a régió szempontjából, de a magyar művészeti életben is meghatározó esemény. Erről Kőnig Frigyes Munkácsy-díjas festőművész, rector emeritus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szólt megnyitójában, aki örömét fejezte ki, hogy az egyeteméről kikerült számos alkotó jelentkezik alkotásaival a vásárhelyi seregszemlén, amelynek szellemisége, értékrendje megmozgatja a fiatal művészeket is, akik munkáikat olyan közegben láthatják, amely lehetőséget ad az összehasonlításra a kortárs alkotói világban. S az, hogy az itt kiállított alkotások széles közönség előtt is ismertté válhatnak, nemcsak a művészeknek lehetőség a megismertetésre, de a látogatóknak is, akik a befogadás élményében részesülhetnek.

 

A közéleti cselekvésben és a művészetben közös a szabadság szeretete – fogalmazta meg Márky-Zay Péter polgármester, akitől Szabó Klára Petra vehette át Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíját és a Tornyai-plakettet. A képzőművész személye egyaránt jelenti a vásárhelyi és fiatal alkotók jelenlétét, de a tradíciók követését is. A korábban többször díjazott, érzékeny akvarell festményeiről ismert alkotó 2007 óta folyamatosan jelen van az Őszi Tárlatokon, az elmúlt 12 évben hét alkalommal részesült díjazásban. Az állandóan kísérletező, a választott technikát mindig professzionálisan alkalmazó Szabó Klára Petra legújabb sorozata a vasfüggöny leomlásának 30. évfordulójára, helyi témával állít emléket. A rendszerváltás időszakában elmozdított köztéri szobrokról (Felszabadulási emlékmű – Iván szobor, Lenin, Tanácsköztársaság-emlékmű) készített parafrázisokon egy letűnt korszak plasztikái tűnnek fel újra és újra a thermo festék és az időzítőhöz kötött hőpanelek alkalmazásának köszönhetően.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíját a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festőművész, Ilona Keserü Ilona festőművésznek ítélte a zsűri, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kármán Dániel képzőművész érdemelte ki. Szurcsik József Munkácsy-díjas grafikus- és festőművésznek a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének tanszékvezetőjének Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíját ítélte a tárlat zsűrije, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíját Kósa János Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatója vehette át.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíját Gresa Márton festőművész érdemelte ki, Paráda Zoltán szobrászművész a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díját tudhatja magáénak, Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője és a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnökének alkotását pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma díjával ismerték el. Jagicza Patrícia Linda festőművész MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját, Fekete László képzőművész Csongrád Megyei Önkormányzat díját, míg Szabó Ábel festőművész a Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díját vehette át a megnyitón. Bányay Anna grafikusművészt a Hód-Mezőgazda Zrt. díjával jutalmazták, Madácsy István grafikusművész Kincses Pál vállalkozó díját vehette át, míg a szobrászművész Kotormán Ábel az SV-2010 Kft. díját, míg a festőművész Lőrincz Tamás a Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díját vette át a vernisszázson.

 

Munkajutalomban részesült Nádas Alexandra festőművész (Bandula Kisvendéglő), Kárándi Mónika festőművész (Vásárhelyi Róna Kft.), Drabik Tamás szobrászművész (Hódagro Mezőgazdasági Zrt.), Sipos Boglárka grafikusművész (Sárkány sport-, játék-, ajándékbolt) és Kecső Endre festőművész (Kurucz D. István festőművész Emlékére díj), valamint Kéri Imre grafikusművész a Rékassy Csaba nevét viselő különdíjat érdemelte ki.

 

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat december 1-jéig keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között várja látogatóit a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Új sorozatunkban Hódmezővásárhely félévszázaddal ezelőtti apró történéseiből...
Ennivaló receptjeink -  Rakott lencse

Ennivaló receptjeink - Rakott lencse

Csúnya vagyok, de finom vagyok! Üzeni kép a vállalkozó kedvű háziasszonyoknak. Különleges...
 

És ezt már olvasta?

Újabb sikeres színházi előadás
Újabb sikeres színházi előadás Egy férfiklub hétköznapjaiba engedett bepillantást a Nő a tét című előadás legutóbb a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Jazzkívánságműsor - vásárhelyieknek
Jazzkívánságműsor - vásárhelyieknek Pazar zenei élmény részesei lehettek azok, akik ellátogattak a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann közös koncertjére a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba.
 
Elpuskázott helyzetek, eladott labdák
Elpuskázott helyzetek, eladott labdák A Vásárhelyi Kosársuli felnőtt-, valamint U20-as csapata vasárnap a Pápa otthonában lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjában. Egy győzelem, egy vereség.
 
Dobogós helyezések Budapesten
Dobogós helyezések Budapesten

Október 12-én a 12. Magyar Open Poomsae Bajnokságon a vásárhelyi Máté Taekwondo & Hapkido KHSE sportolói 5 dobogós helyezést ért el.

 
Súlyos testi sértés a vád
Súlyos testi sértés a vád Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában.
 
Választott Hódmezővásárhely
Választott Hódmezővásárhely

13 478 szavazattal Dr. Márki-Zay Péter lett a polgármestere. Fölényes győzelmet arattak a Mindenki Magyarországa Mozgalom - Tiszta Vásárhelyért Egyesület jelöltje.

 

 
Mindszenti sorozatbetörés elfogással
Mindszenti sorozatbetörés elfogással Nem kis riadalmat keltett a mindszenti és vásárhelyi facebookosok között az a hír, hogy 12 óra alatt 5 betörés volt. Igaz a betörő csak 4 órán ár örülhetett a zsákmánynak.