BulvárMegismétlődött a tavalyi történet

2019. június 4., kedd
 
Megismétlődött a tavalyi történet

Hasonlóan a tavalyi évhez, még június első hetében sem szerepel a katasztrófavédelem szúnyoggyérítési listáján Csongrád Megye, illetve Hódmezővásárhely.

 

 

 

 

 

 

 

Tavaly a Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy a rendkívüli szúnyoginvázióra való tekintettel, április 23-án soron kívüli szúnyoggyérítést rendeltek meg, vagyis a melegködös szúnyoggyérítést Hódmezővásárhely és Mártély üdülő területén, összesen 380 ha területen április 25-én el is végezték. Alig két héttel később a vásárhelyi Önkormányzat saját költségén, ismét soron kívüli földi kémiai szúnyoggyérítést rendelt meg.

 

A Katasztrófavédelem tavaly is előbb a folyók és tavak környéki településeken végeztek szúnyoggyérítést, majd több héttel később vették sorba Csongrád Megye településeit. Idén hasonló helyzet állt elő, mert a Katasztrófavédelem nyilvánosan is elérhető listáján, (bár a Duna menti és balatoni településekkel végezve) még tervbe sincs véve, például Hódmezővásárhely.

 

A vásárhelyi Önkormányzat közlése szerint, jogosak a lakossági panaszok, hogy egyre több szúnyog rontja a közérzetet. Ezért most igyekeznek megkeresni a Katasztrófavédelemtől független szúnyoggyérítés anyagi forrását.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

A Nemzeti Összetartozás Napján, mint minden évben Hódmezővásárhely is megemlékezik Trianonról. Két helyszínen volt ünnepség.
Egy fényképész dinasztia hagyatéka

Egy fényképész dinasztia hagyatéka

Az Alföldi Galériában most megnyílt kiállítás a fényképészmesterek tevékenységét mintegy 140 felvétellel, egykori fényképezőgépeiket mutatja be. Képekkel.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.