SportMegérkeztek Izlandra a vásárhelyi lányok

2014. október 9., csütörtök
 

A magyar válogatott tagjaként a Hód Fitness SE 15 sportolója képviseli Magyarországot a hétvégén Reykjavikban az Európa-bajnokságon.

 

Fotók: VH

 

 

Rácz Ildikó, a Hód Fitness SE. vezetőedzője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, egyéniben 9, csapatban 6 vásárhelyi sportoló képviselheti Magyarországot október 11-12-én Reykjavikban az Európa-bajnokságon. Mint mondta, a számokból látszik, hogy létszámban a vásárhelyiek adják a válogatott többségét. Nem is alaptalanul, mert mint arról rendszeresen beszámoltunk, a Szövetség értékelése szerint a Hód Fitness SE. évek óta Magyarország egyik legeredményesebb egyesülete, szinte nincs olyan hazai, nemzetközi verseny amelyen ne lenne dobogós helyezettjük.

Az egyesület 15 tagja most érkezett meg Izlandra, amely már nem első alkalommal rendez EB-t, sőt közvetlen vásárhelyi siker is köthető hozzá, hiszen hat évvel ezelőtt egyetlen vásárhelyi indulóként Kajó Kinga nyerte az Európa-bajnokságot.

 

A válogatott keret tagjai, a korcsoportok szerinti nevezések alapján:

Egyéni : I. korcsoport: Ábel Amina

             II. korcsoport Szkalonai Fanni, Bósz Milla

            IV. korcsoport Szöllősi Sztella

             V. korcsoport Rakitta Milla, Hegyi Viktória

           VII. korcsoport Kása Viktória, Törökgyörgy Adrien

            IX. korcsoport Nagy Viktória

   Csapatok: I. korcsoport: (Gyakorlat neve: babysitter) Ábel Amina, Bósz Milla, Szkalonai Fanni

                   II. DUÓ: (Gyakorlat neve: Indiai buddha) Tokár Nelli-Szöllősi Sztella

                   II. KISCSAPAT: Rakitta Milla - Hegyi Viktória - Szöllősi Sztella

                   II. nagycsapat: (Gyakorlat neve: Shaolin papok) Rakitta Milla - Hegyi Viktória - Szöllősi Sztella - Kis Letícia - Tokár Nelli - Törökgyörgy Adrien

                   III. Duó: (Gyakorlat neve: Queen) Kása Viktória-Nagy Viktória

                       Nagycsapat: (Gyakorlat neve: Rió) Kása Viktória, Nagy Viktória, Törökgyörgy Adrienn, Szabó Márta Kata, Bordás Kitti.

 

A tizenöt versenyző felkészítésével Rácz Ildikó mellett, Dr. Szatmári Zoltán és Miklós Melinda foglalkozott.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Januárban lesz kész a kórház központi épülete

Januárban lesz kész a kórház központi épülete

Korszerűsítették a fűtési hálózatot, kicserélték a külső nyílászárókat, akadálymentesítették az épületet, földszintjén a központi betegirányító kap majd helyet.
Vásárhelyen már négy korosztály rajtol

Vásárhelyen már négy korosztály rajtol

Az Európai Úszó Liga vezető testülete módosítását elsőként a 2016-os hódmezővásárhelyi Európa-bajnokságon vezetik be.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!