Kultúra, oktatásMegérkeztek az aranykincsek

2014. január 16., csütörtök
 
Megérkeztek az aranykincsek

Január 16-án délután megérkezett Hódmezővásárhelyre az az aranykincs, amely a Tornyai János Múzeum idei egyik kiállítás-szenzációja lesz.

 

Képeink a szállítmány megérkezés utáni ellenőrzésen készültek

 

 

Nagy várakozás előzi meg a hat és fél kilogrammos, úgynevezett ’Szikáncsi lelet’ bemutatóját, hiszen - néhány darab kivételével – rögtön a megtalálás évében, 1963-ban, valamennyi Budapestre került a Magyar Nemzeti Múzeumba.

A Vásárhelyi Hírekben 2010 decemberében megjelent a Szikáncson talált hat és fél kilo arany megtalálásának részletes történetét bemutató, eddig már több tízezres olvasottságú cikkünk még mindig megmozgatja az emberek képzeletét. Ez is közrejátszott a kiállítás létrejöttében.

 

Az egyes becslések szerint törtarany értékben 50-60 millió forint értékű aranylelet eszmei értéke viszont több százmillió forintban számolható. Az 1439 darab háromféle színarany bizánci solidus pénzérme európai hírű és deklaráltan a Nemzeti Múzeum történetének egyik legjelentősebb értékű leletének néhány darabja a budapesti múzeum egyik, nem éppen exponált vitrinjében látható.

A Tornyai János Múzeum a kincsekből, a pénzérmék történetéről január 31-től kiállítást rendez.

 

A ma délután a Hódmezővásárhelyre megérkezett aranyérméket Nagy Imre vette át. A Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója elmondta, a kiállítás megrendezését, a méltó megjelenést és nem utolsó sorban a biztonságtechnikai megoldások finanszírozását a Nemzeti Kulturális Alapnál nyert pályázat teszi lehetővé. Nagy Imre elmondása szerint a történelmi Magyarország legnagyobb hun korabeli aranyleletéből 50 darabot kaptak a Nemzeti Múzeumtól.

 

Minden bizonnyal a különleges kiállítások sorába tartozik majd a méltán nagy érdeklődésre számot tartó hódmezővásárhelyi kiállítás, amelynek jelentőségét az is növeli, hogy ez a legnagyobb Európában talált kelet-római császárság idejéből való soliduslelet, hiszen például 1967-ig Svédországban és Dániában 983 darabot találtak, majd néhány évvel később az egykori Csehszlovákiában is előkerült egy a sajtóban "nagy"-nak kikiáltott soliduslelet, 108 érmével. Így a szikáncsi lelet nemcsak európai hírű, de ez a történelmi Magyarország legnagyobb hun korabeli aranylelete is.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Hat és fél kiló arany egy tanya mellett  (Képekkel!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bessenyei-díj 2014

Bessenyei-díj 2014

Az eddigiektől eltérően idén két egyéni díjazott van. Január 22-én, hagyományosan a Magyar Kultúra Napján, díszközgyűlésen adják át a Bessenyei-díjat.
Fókuszban a rezsicsökkentés

Fókuszban a rezsicsökkentés

Zsúfolásig megtelt Lázár János most kezdődőtt – és a következő napokban több környező településen folytatódó - lakossági fórumainak első hódmezővásárhelyi helyszíne.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.