Kultúra, oktatásMegalakult a Magyar Kerámiavárosok Szövetsége

2012. május 18., péntek
 
Megalakult a Magyar Kerámiavárosok Szövetsége

Tíz település részvételével pénteken Hódmezővásárhelyen megalakult a Magyar Kerámiavárosok Szövetsége. Ezzel lehetővé válik a csatlakozás az Európában jelenleg négy országban működik nemzeti szövetséghez.

 

 

Fotók: VH

 

 

Megírtuk, a Gödöllőt, Hollóházát, Hódmezővásárhelyt, Karcagot, Kecskemétet, Magyarszombatfát, Mezőtúrt, Pécset, Sárospatakot és Zalaegerszeget egyesítő szervezet a hagyományos gyártási módszerekkel dolgozó kerámiaműhelyek és az egyes településekhez köthető jellegzetességek megőrzése és támogatása mellett a kerámiakultúra, a kerámiaművészet, a turizmus, a keramikusoktatás, valamint a gazdaságfejlesztés megerősítésén dolgozik majd.

 

Május 19-én, a szövetség megalakítása alkalmából rendezett konferencián Almási István alpolgármester elmondta, a város kerámiakultúra iránti elkötelezettségét jól szemlélteti, hogy Hódmezővásárhely vezette a nyolc európai ország hat városa és öt nem önkormányzati partnere részvételével tavaly szeptemberben záruló, hároméves CeRamICa-projektet, amelynek során egymás sikeres gyakorlatát megismerve feltérképezték, milyen gazdasági szerepe lehet a kerámiaművességnek, felmérték a turisztikai igényeket, valamint megvizsgálták a hatékony marketing- és képzési eszközöket.

 

Az újonnan létrejött szövetség fő célkitűzése a hagyományos gyártási módszerekkel dolgozó kerámiaműhelyek, valamint az egyes tagok hagyományaihoz köthető jellegzetességek megőrzése és támogatása, a helyi kulturális, illetve történelmi értékeknek tekinthető kerámiatermékek népszerűsítése. A felek közös erővel lépéseket tesznek a kerámiakultúra, a kerámiaművészet támogatása, az ehhez kapcsolódó turizmus élénkítése, a keramikusoktatás megerősítése és a gazdaságfejlesztés ösztönzése érdekében.

A települések az együttműködés keretében közös fejlesztéseket valósíthatnak meg, programokat dolgoznak ki a kihalással fenyegetett termékek és előállítási módszerek védelmére, ösztönzik olyan termékek előállítását és használatát, amelyek gyártása természetes eljárásokkal történik, de a tervek között szerepel egy minden évben megrendezésre kerülő, közös kiállítás is.

 

A valós fejlődés megalapozása érdekében a szövetség a teljes kerámiaszektort bevonja tevékenységébe, így a helyi önkormányzatok szoros együttműködésben dolgoznak kerámiaipari szereplőkkel, testületekkel, alapítványokkal, különböző nonprofit intézményekkel, valamint mindazon szervezetekkel, amelyek érdekeltek a kerámiaszektor fejlesztésében és a regionális fejlődés elősegítésében.

 

Európában jelenleg négy országban működik nemzeti szövetség: Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, valamint Romániában, a szövetségek tagjai a hagyományos, történelmi múlttal rendelkező kerámiavárosok. A négy európai szövetség korábban létrehozta az Európai Kerámiavárosok Csoportosulását, annak érdekében, hogy a határon átnyúló együttműködés keretében még hatékonyabban tudják szervezni tevékenységeiket. Immár Magyarország is csatlakozhat ehhez a szervezethez.



 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Kosarakban gazdag meccs volt

Kosarakban gazdag meccs volt

Április 21-én este a Dunaharaszti otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport 5-8. helyéért zajló küzdelmeinek első meccsén.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.