Kultúra, oktatásMég marad a Hervé kiállítás

2010. december 17., péntek
 
Még marad a Hervé kiállítás

A budapesti Szépművészeti Múzeum kiállításával egy időben zár az Emlékpontban, Lucien Hervé fotóművész kiállítása.  

 

2011. január 23-ig meghosszabbították a hódmezővásárhelyi származású Elkán László, Lucien Hervé kiállítás nyitva tartását. Az Emlékpont Múzeum tárlatán 28 eredeti Hervé-képet, egy a fia által készített Hervé-portrét és valódi kuriózumként egy kollázst láthatnak az érdeklődők. A 2007-ben elhunyt művész 1982-ben Budapesten rendezett egy nagy kiállítást. Az itt bemutatott egyik alkotást, egy színes kollázst azonban a tárlat zárása után nem szállították vissza Párizsba, mert azt Lucien Hervé - többek között az akkori múzeumigazgatóval, Dömötör Jánossal fennálló régi barátsága miatt - szülővárosának ajándékozta, így kerülhetett Hódmezővásárhelyre a mű.

 

Olvassa el ezt is!

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
 
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.