GazdaságMég hatékonyabb lesz a hulladékkezelés

2018. december 13., csütörtök
 
Még hatékonyabb lesz a hulladékkezelés

Hódmezővásárhely 1,1 milliárd forintot nyert a komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére, hat új jármű, konténerek, kukák kerülnek a városba - hangzott el december 13-án a projekt nyitórendezvényén.

 

 

 

 

 

 

A HMSZ Zrt. igazgatója, Kovács Pál elmondta: a megfontolt, előrelátó környezetgazdálkodásra törekednek, a szóban forgó KEHOP-projekt egy újabb mérföldkő ezen az úton. A városban korábban már egy egyedülálló díjrendszert alakítottak ki: akkor viszik a hulladékot a lakosoktól, amikor az valóban szükséges. Azzal, hogy a deponálás a közelmúltban visszakerült Vásárhelyre, amellyel évi 48 millió forintot takarít meg a város, tette hozzá.

 

Márki-Zay Péter polgármester szintén kiemelte a környezetvédelem fontosságát. Elmondta: ismét vannak Vásárhelyen szelektív szigetek, hulladékgyűjtési akciókkal pedig a lakosok figyelmét szeretnék ráirányítani a téma fontosságára.

 

A most zajló beruházáshoz 10 százalék önerő kell. Kialakítanak a szennyvíztelep mellett egy komposztáló telepet, később pedig egy hulladékudvart is.

Mint megtudtuk, hulladékudvart létesítenek a szentesi úton található volt állatvásártér mögötti területen. Önkormányzat célja teljeskörű hulladékudvar létesítése az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv előírásainak megfelelően. Azaz lehetőség lesz többek között a gumiabroncsok, festékek és egyéb vegyszerek, akkumulátorok, elektronikus hulladékok, építési törmelék elhelyezésére.

 

A beruházásnak köszönhetően a lakosok az eddiginél is szélesebb körben vehetik majd igénybe a szelektív gyűjtési lehetőséget.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi iskolások nyerték az Államkincstár értékes pályázatát

Vásárhelyi iskolások nyerték az Államkincstár értékes pályázatát

Félszáz videófilmet készítettek a fiatalok a pályázatra, és a legkülönbözőbb élethelyzetek alapján irányították rá a figyelmet a megtakarítások fontosságára.
Idén is lesz Erzsébet utalvány

Idén is lesz Erzsébet utalvány

December 12-től megkezdték a hódmezővásárhelyi idős polgárok Erzsébet-utalványainak a kiküldését. Több mint hatezren várhatják a postást.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.