Kultúra, oktatásMég alhatsz rá egyet!

2014. augusztus 11., hétfő
 
Még alhatsz rá egyet!

Kedden, augusztus 12-én lejár a felsőoktatási pótfelvételi jelentkezési határideje. A pótfelvételinél csak egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzése jelölhető meg.

 

 

 

 

Kizárólag elektronikus úton, és csak azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.

Bár, mint az köztudott, a pótfelvételi keretében kizárólag önköltséges képzések indulnak, nem árt tudni, hogy jövőre már 280 pont lesz a minimum, ami alatt felsőoktatási intézménybe már nem lehet jelentkezni.

 

Az űrlapok kitöltésére augusztus 12-én éjfélig van lehetőség. Szintén eddig a határidőig kell befizetni az eljárási díjat, ami a pótfelvételi során 5000 forint. Az e-felvételis jelentkezést az űrlapok elmentése után legkésőbb augusztus 13-ig hitelesíteni is kell. Ez megtehető az Ügyfélkapun keresztül, vagy a felületről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával (cím: Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220).
A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 28-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2014. szeptember első napjaiban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ugye te is várod már?

Ugye te is várod már?

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, összeállt a program!
Tanévi menetrend 2014/15

Tanévi menetrend 2014/15

Hódmezővásárhelyen a három egyházi iskolán kívül a Tankerülethez tartozó intézményekben közel ötezren kezdi meg a tanévet. Részletes menetrend!
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.