GazdaságMég 12 évig törleszt Vásárhely

2017. május 31., szerda
 
Még 12 évig törleszt Vásárhely

Az ALFÖLDVÍZ Zrt. május 30-én tartotta éves, rendes közgyűlését, amelyen elfogadták az üzleti tevékenység éves beszámolóját.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ország egyik legnagyobb víziközmű-szolgáltatója az ALFÖLDVÍZ Zrt. kedden, Békéscsabán tartotta meg rendes, évi közgyűlését, amelyen a tulajdonos önkormányzatok küldöttei, illetve a magyar állam részéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. meghatalmazottja vett részt.

 

Az elmúlt időszak lezárására vonatkozó szavazások után a két legnagyobb tulajdonos indítványára a közgyűlést felfüggesztették. További egyeztetéseket folytatnak és a testület június 29-én fejezi be munkáját.

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint azért kellett későbbre halasztani a közgyűlést, mert a tervek szerint a szolgáltató emelni szeretné a jegyzett tőkét, ez pedig a tulajdonosi viszonyokban jelent változást, ami pedig a személyi összetételt is befolyásolja.

 

A részvényesek közös célként fogalmazták meg a Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében szolgáltató cég hosszú távú, stabil működését. Jelenleg a cégben a legnagyobb részesedése - 29% - Békéscsaba városának van, illetve az államnak. A harmadik legnagyobb részvényes Hódmezővásárhely.

 

 

A Vásárhelyi Hírekben 2013 óta többször is írtunk, miután felszámolás alá került  Hódmezővásárhely víziközműcége, a Zsigmondy Béla Zrt. A felszámolást a NAV kezdeményezte. A vásárhelyi önkormányzat tulajdonában álló vízmű 2006-ban több mint hárommilliárd forint értékben bocsátott ki svájcifrank-alapú kötvényt a Raiffeisen Banknál, amit az Erste Bank később megvásárolt. A konstrukció 20 éves futamidőre szólt, az első öt esztendőben csak a kamatokat kellett fizetni. A 2008-ban kezdődött pénzügyi válság ugyan teljesen átírta a kibocsátáskor érvényes feltételeket, a Zsigmondy Béla Zrt. azonban rendben fizette a kamatot, majd a tőkerészleteket is.

Két jogszabályváltozás szerint 2013. január 1-jétől a helyi víziközművagyonnal akkora cégeket kellett létrehozni, hogy egyenként legalább 150 ezer lakos ellátását biztosítani tudják.

 

Mivel Hódmezővásárhelyen csak 46 ezren élnek, a Zsigmondynak is társulnia kellett valakivel. Ezt a kötvényeket jegyző Erste Bank is támogatta, de kikötötte: csak olyan változást fogad el, amelyben a létrejövő jogutód cég a Zsigmondy Béla Zrt. összes adósságát átvállalja. Mint ismeretes végül némi huzavona után az Alföldvíz Zrt.-be társult Vásárhely.

 

A pert az Erste Bank indította. Eredetileg a korábbi ivóvíz- és csatornaszolgáltató Zsigmondy Béla Zrt.-től szerette volna megkapni a pénzét, amely kötvénytartozás volt. Mivel a vállalattal szemben felszámolási eljárás indult, a víziközműtörvény értelmében vagyona az önkormányzatokra szállt. A pénzintézet ezért náluk nyújtotta be a számlát, amelynek jogosságát Szegedi Törvényszék elismerte.

 

2016  április 14-én peren kívül, éppen a bíróság előtt egyezett meg az Erste és a három település (Vásárhely Székkutas, Mindszent), azonban - érthetetlen módon - a sajtót kizárva üzleti titoknak minősítették a megállapodást. Azonban júniusban kiderült, hogy a Hódmezővásárhely Önkormányzat 2016. évi költségvetés módosítása fejezetében található táblázatban szerepelt egy 230 millió 369 ezer forintos tétel magyarázata: „részletfizetési megállapodás alapján követelés megfizetése". Ez arra utal, hogy a tavaly április 8-i zárt ülésen született határozatot hajtják végre azzal, hogy ezt a pénzt kifizetik. A beterjesztett anyagban a 37.oldalon nevesítve is olvasható az ERSTE törlesztés: 2029. december 31-ig kell megfizetni a több mint 4 milliárdot, beleértve az évente több tízmilliós kamatot.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Porhintés - pollenhintés a szemünkbe

Porhintés - pollenhintés a szemünkbe

Egyszerűen nincs összefüggés a parlagfűirtásra fordított erőfeszítések és a pollenkoncentráció között. Erre a lesújtó megállapításra jutott az Állami Számvevőszék.
Az első győzelem összejött

Az első győzelem összejött

A visszavágót június elsején, csütörtökön rendezik a fővárosban, ahol ponton belül kell maradnia a kék-sárgáknak a jobb helyezés megszerzéséhez.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.