BulvárMcDonaldsos kaja Vásárhelyről

2015. október 11., vasárnap
 
McDonaldsos kaja Vásárhelyről

A 77. OMÉK -on a McDonald's hazai sikertörténetekkel készült: a hálózat külföldi éttermeibe egyre többet exportáló hazai beszállító partnereit mutatta be.

 

 

 

 

Az itthon termelt saláta, paradicsom, hagyma, ketchup, tojás és csirkehús évről-évre nagyobb súllyal van jelen az európai éttermekben. A vállalat friss adatösszegzése szerint a McDonald's-beszállítók exportteljesítménye a teljes hazai élelmiszerexportban is kimutatható részesedést képvisel.

 

Az idei évre tervezett közel 3000 tonna beszállítandó termék nagy részben Csongrád megyei termelőktől érkezik, és a román és lengyel éttermi vendégek tálcájára is jut belőle.
A McDonald's ételek ízvilágának egyik meghatározó alapanyaga pedig éppen Hódmezővásárhely nevéhez fűződik.

A szegedi székhelyű Mezőker Kft. egyike a McDonald's három kizárólagos európai hagymabeszállítójának. A makói termőterületen, illetve annak pihentetésekor, a Vajdaságban termelt vöröshagymát a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. hódmezővásárhelyi üzemében dolgozzák fel, innen jut el több, mint 15 ország McDonald's éttermeibe.

 

 
 
VH-Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Biztonságosan közlekedni egy életúton

Biztonságosan közlekedni egy életúton

Ügyességi versenyek, ütközés-szimulátor és még sokminden más a biztonságos közlekedés érdekében. Programsorozat kezdődik a hódmezővásárhelyi TESCO parkolójában.
Jövőre elkezdődhet a Vásárhelyt elkerülő út építése

Jövőre elkezdődhet a Vásárhelyt elkerülő út építése

Felújították a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti 19,7 kilométeres szakaszát, a nettó 7,9 milliárd forintos beruházást szombaton adták át.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.