Kultúra, oktatásMatekosok kemény csatája

2017. november 25., szombat
 

Hódmezővásárhelyen a Németh László Gimnázium, Általános Iskola november 24-én rendezte a város és a környék felső tagozatos tanulói számára meghirdetett hagyományos József Attila-kupa Matematikaversenyt.

 

 

 

 

 


A versenyt négy kategóriában rendezték /5., 6., 7., 8. évfolyam/, illetve ezek összesítéséből csapatban is hirdettek eredményt. Iskolánként egy-egy csapat nevezhetett. A 4 fős csapaton kívül iskolánként, évfolyamonként 1-1 fő egyéni induló nevezett. 

 

Berger Marianna, a matematika munkaközösség vezetője tájékoztatása szerint a versenyen 100 tanuló mérte össze tudását. A verseny feladatait Szabóné Tanács Valéria és Fazekas Ilona állították össze.

 

A verseny fődíját, a kupát Szénási János fazekas, a Népművészet Mestere ajánlotta fel a pontversenyben győztes iskolának, amely idén az algyői Fehér Ignác Általános Iskola lett. Tavaly a
Németh László Gimnázium, Általános Iskola nyerte a kupát.

 

Eredmények:

 

5. osztály

1.            Barna Márton                       Szent József Kertvárosi Ált.Isk. (Karaszné Varga Magdolna)     

2.            Farkas Alma                         Varga Tamás Ált. Isk. (Balázsné Mónus Anikó)

3.            Kovács Anna                        Szent József Kertvárosi Ált.Isk. (Karaszné Varga Magdolna)

4.            Dudás Zsombor                    Fehér Ignác Ált. Isk. (Malustyik Mihályné, Zsoltné Kender Tünde)

5.            Kis Regő Bendegúz              Klauzál G. Ált. Isk. (Török Zsolt)

5.            Molnár Gergő                       NLG (Jakó Edit)

 

6. osztály

1.            Mórocz László András        Bethlen Gábor Ref. Gimn. (Kecskemétiné Nánai Marianna)

2.            Németh Bercel                    Algyői Fehér Ignác Ált. Isk. (Huszkáné Németh Csilla)

3.            Török Ádám                          Varga Tamás Ált. Isk. (Szalay Balázs)

4.            Németh Kristóf                    Szent József Kertvárosi Ált.Isk. (Móriczné Kerek Annamária)

5.            Török Csaba                         NLG (Jakó Edit)

 

7. osztály

1.            Kindlik Dániel                    NLG (Lengyel Krisztián)     

2.            Pelyva Csaba                    NLG (Berger Marianna)     

3.            Rumpler Bianka                Bethlen Gábor Ref. Gimn. (Mórocz László)                  

3.            Körmös Attila                   Algyői Fehér Ignác Ált. Isk.  (Matustyik Mihályné)       

4.            Ménesi Enikő                   Varga Tamás Ált. Isk. (Balázsné Mónus Anikó)                           

5.            Karsai Balázs                  Szent József Kertvárosi Ált.Isk. (Móriczné Kerek Annamária)                  

 

8. osztály

1.            Timár András                    NLG (Berger Marianna)     

2.            Lemaitre Lucien                NLG (Berger Marianna)                     

3.            Nagy Olga                        Algyői Fehér Ignác Ált. Isk. (Zsoltné Kender Tünde)

4.            Gémes Bence                  Szent István Ált Isk. (Béleczkiné Tatár Katalin)                            

5.            Nagy Dorka                     Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk. (Molnár László Gáborné)                       

 

Az iskolák közötti pontverseny eredménye:

1. Algyői Fehér Ignác Általános Iskola

2. Németh László Gimnázium, Általános Iskola

3. Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 

 

Olvassa el ezt is!

Nem voltak bekötve - halálos baleset Szikáncsnál

Nem voltak bekötve - halálos baleset Szikáncsnál

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült Szikáncs közelében a ma délelőtt 10 órakor történt balesetben.
Idén is taroltak a lisztesek a Városi Diákolimpián

Idén is taroltak a lisztesek a Városi Diákolimpián

November 24-én rendezték meg a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tornacsarnokában az általános iskolások Városi Asztalitenisz Diákolimpiáját. Képekkel és eredményekkel!

Az év online diákmédiuma lett a vásárhelyi Liszt média

Az év online diákmédiuma lett a vásárhelyi Liszt média

Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál a fiatal újságírók és rádiósok legnagyobb éves találkozója. Idén is díjazták a legjobb diákújságírókat.
Fókuszban az agrárium

Fókuszban az agrárium

Hagyományossá vált, és nemzetközileg is számon tartott konferencia lett Hódmezővásárhelyen a Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 

És ezt már olvasta?

A hódmezővásárhelyi leventékről nyílt kiállítás
A hódmezővásárhelyi leventékről nyílt kiállítás A hódmezővásárhelyi leventék kálváriájáról nyílt Szebb jövő helyett háború, halál, fogság és megbélyegzés címmel kiállítás a Tornyai János Múzeumban.
 
Civil és sportszervezetek kaptak támogatást
Civil és sportszervezetek kaptak támogatást Hódmezővásárhely Önkormányzata idén is több, mint 35 millió forinttal támogatja a helyi egyesületek működését.
 
A szépségipar vásárhelyi díjazottjai
A szépségipar vásárhelyi díjazottjai Balatonfüreden rendezték meg a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Egyesület és Balatonfüred Önkormányzatának közös szervezésében a 67. Magyar Bajnokságot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 18. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A bíróság szerint sem tartható népszavazás
A bíróság szerint sem tartható népszavazás

Helyben hagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság döntését, amely nem hitelesítette a benyújtott helyi népszavazási kérdést.

 
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban.
 
Sárgulás Vásárhelyen
Sárgulás Vásárhelyen Május 23-án 154 végzős hallgató búcsúzott – ha nem is véglegesen – az alma matertől a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán.