KözéletMár Makón is felbukkant a kanyaró

2017. március 4., szombat
 
Már Makón is felbukkant a kanyaró

Éppen egy hete a régióba a Vásárhelyi Hírek írt először arról, hogy a romániai kanyarójárvány, már szinte a határ közvetlen közelében lévő megyéket is sújtja. A határon túli - már 16 halálos áldozatot követelő - járvány most már Makón is felbukkant, méghozzá, Makói Kórházban.

 

 

 

 

 

Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein - jelentette be a helyszínen a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője szombaton.

 

Bosnyákovits Tünde az intézkedésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést. Valamennyien 35-45 év közötti felnőttek.

 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, a zárlat miatt a makói intézményben új betegeket nem tudnak fogadni, de a már felvett páciensek ellátása garantált. A kórházban ápoltak nem fertőződtek meg.

 

A központ az országos tisztiorvosi szolgálatnál kezdeményezte a területi ellátási kötelezettség módosítását. Ez alapján a térség Békés megyéhez közeli településein lakó 2800 ember fekvőbeteg és sürgősségi ellátását az orosházi kórház végzi. A Maros-menti települések 13 ezer 800 lakóját a Szegedi Tudományegyetem klinikái látják el, a makóiakat, illetve a szomszédos községekben élőket a hódmezővásárhelyi tagintézménybe szállítják, ez 28 ezer 800 embert érint - tudatta a szakember.

A főigazgató közölte, a zárlattal egy időben látogatási tilalmat is elrendeltek a makói intézményben.

Kallai Árpád elmondta, az érintett egészségügyi dolgozók jól vannak, otthonukban lábadoznak, számukra a fertőzés továbbterjedését megakadályozó magatartási szabályokat írtak elő.

A szakember közölte, a járványügyi szabályoknak megfelelően vizsgálják honnan indult el a fertőzés.

 

Mint arról egy hete írtunk, Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak, a legtöbb esetet a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek.

 

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója korábban közölte, a magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon "népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben.

A kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg - tudatta a szakember.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely agyagból és tűzből

Vásárhely agyagból és tűzből

Hódmezővásárhely történetének meghatározó két elemét, a téglagyártást és a téglaépítészetet járták körül csütörtök délután az Emlékpontban. Képekkel!
Mélyen a pénztárcába...

Mélyen a pénztárcába...

Amióta a Közgyűlés elfogadta, azóta nagy a háborgás a városban. Az ingatlanadó ilyen drasztikus emelésére nincs példa a közeli-távoli településeken.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!