BulvárMajmok Bolygója premier Vásárhelyen

2014. július 17., csütörtök
 
Majmok Bolygója premier Vásárhelyen

Akár országos premier mozinak is tekinthető a vásárhelyi Mozaik Mozi. Ugyanis azon kevesek egyike, amely mától vetíti a Majmok bolygója – Forradalom című filmet.

 

 

 

 

Hetek óta tart a cirkusz az Egyesült Államokban hatalmas sikerrel vetített film hazai forgalmazása körül. Továbbra sem tudni, mi a pontos oka, hogy a legnagyobb hazai mozihálózat nem mutatja be július 17-től A majmok bolygója legújabb részét.

 

A 2011-ben bemutatott A majmok bolygója – Lázadás című sikerfilm folytatása a múlt hétvégén került az amerikai mozikba és 33 százalékot javítva az első film eredményén, kimagaslóan magas, 73 millió dolláros nyitóhétvégét produkált. A folytatás magyarországi sikerében bízva a film hazai forgalmazója, az InterCom mindent megtett, hogy a film az amerikai bemutató után egy héttel Magyarországon is a legszélesebb közönség elé kerülhessen.
„Rettenetesen csalódottak vagyunk, és nagyon sajnáljuk azokat a magyar nézőket, akik a Cinema City hálózat valamelyik mozijában nézték volna meg A majmok bolygója – Forradalom című filmet. Az InterCom egy éve dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb hazai mozirajongóhoz eljuthasson a nyár egyik legjobban várt alkotása.” – mondta Rajki Péter az InterCom marketing- és kommunikációs vezetője. „A mozikkal folytatott tárgyalásaink során semmivel sem szerettünk volna jobb vagy más feltételeket elérni, mint korábban bármilyen hasonló film esetén. Ennek ellenére a Cinema City mozihálózat úgy döntött, hogy a világon óriási sikerrel futó filmet nem tűzi műsorára július 17-től” -olvasható a filmtrailer.hu-n.

A széleskörű, országos marketingkampány, a nemzetközi és magyarországi pozitív sajtóvisszhang, valamint a kimagasló amerikai és régiós nézettségi eredmények Magyarországon is hatalmas sikert ígérnek. A nézők most csütörtöktől mindössze 44 magyarországi moziban tekinthetik meg. Ezek egyike a hódmezővásárhelyi Mozaik Mozi.

 

A Mozak Mozi részletes műsora és jegyelővétel a Vásárhelyi Hírek Főoldalán mindig elérhető!  

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nílusi láz Óbecsén

Nílusi láz Óbecsén

A Vajdaságban az első beteg. Biztosra vehető további betegek felbukkanása. Tavaly 32 áldozatot szedett. A hétvégén Vásárhelyen szúnyogirtást rendeltek el.

 

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

Szinte egymásnak adják a kilincset a magyar válogatott úszók. A Magyar Paralimpiai Úszóválogatott megy, Gyurta Dániel és csapata jön.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.