SportMagabiztos HLKC győzelem

2018. október 15., hétfő
 
Magabiztos HLKC győzelem

Nem brillíroztak ugyan a bajnokság negyedik fordulójában, de így is magabiztosan hozták el a két pontot Gyomaendrődről az NBII felnőtt bajnokság negyedik fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Újabb győzelmükkel továbbra is holtversenyben állnak a tabella élén a Gyulával, jobb gólkülönbséggel jelenleg a békés megyeiek állnak az első helyen. 

A Nagy Emesét és Klemm Katát sérülés miatt ezúttal is nélkülöző vásárhelyi csapet játékára rányomta a bélyegét az andalítóan kellemes, meleg őszi délután, valamint a támadásait lassan szövögető hazaiak “tempója”. - olvasható a hlkc honlapjának elemzésében.

Látszott ugyan a két csapat közti tudásbeli különbség, de ezt az első félidőben nem tudták az eredményben is egyértelműen realizálni. Nagyszerű periódusokat és megoldásokat bosszantó hibák követték, így a félidőre csupán három gólos előnnyel vonulhattak. (10-13).


A szünetben Dankó Ervin “fejmosást” tarthatott, mert egy sokkal élesebb, dinamikusabb HLKC tért vissza a pályára. Ennek eredményeként 10 perc alatt produkáltak egy 5-1-es időszakot. Sikerült 6-7 góllal ellépni a hazaiaktól, sőt a 48. percben már 8 volt közte (15-23). Ebben az időszakban már egész jól működött a rendezetlen védelem elleni támadásuk, és végre belső játékosaik is nagyobb felelősséget vállaltak az egy-egy elleni játékokkal. A végjátékban benne volt egy nagyobb arányú győzelem lehetősége is, de ahogy a meccs elején, úgy a végén is “illedelmes” vendégek voltak. Az utolsó 10 percben felváltva estek a gólok, így visszafogott teljesítménnyel, de magabiztos 7 gólos sikert aratotta HLKC.

 

 

Gyomaendrődi NKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 24-31 (10-13)


NBII női felnőtt bajnoki mérkőzés
Gyomaendrőd, 2018.10.13. – 120 néző

Játékvezetők: Cano Ramos Aitor, Oláh Barnabás

 

Versenybíró: Körmendi Péter
HLKC: Ádász – Török 5, Balogh 2, Lukács 3, Szabó 2, Blaskovics 3, Székesi, Cs: Áncsán (k), Becsei 10, Kandó, Horváth 4, Bálint 2, Kovács, Nagy

 

Dankó Ervin vezetőedző: “Az eredmény nem tükrözi hűen azt a mérkőzést, amit játszottunk. Igaz én mindig mondom, hogy a tabellán hátrább álló csapatok ellen idegenben nagyon-nagyon nehéz. Hiszen azt a fordulatszámot, azt a játékot, amit mi szeretnénk játszani, nagyon nehéz előidézni ilyenkor, mert az ellenfél alapvetően nem partner ebben. Így egy kicsit nyögtünk, de ahogy a nagyok szokták mondani a győzelmet nem kell megmagyarázni. Nagyon örülünk a negyedik győzelmünknek.”

 

A bajnokság következő fordulójába, október 20-án a tabella 5. helyén álló Bácsalmás csapatát fogadjákk a Balogh Imsiben (kezdés 16 óra).

 

 
 
Forrás: hlkc
VH
 

Olvassa el ezt is!

Közgyűlés kevés érdemi munkával

Közgyűlés kevés érdemi munkával

Nem vették napirendre a testület feloszlatásáról szóló előterjesztést. Csaknem háromórás, személyeskedésig fajuló vita.
Vásárhelyi pedagógusokat díjaztak

Vásárhelyi pedagógusokat díjaztak

Október 12-én a Városházán díszközgyűlés keretében pedagógus arany- és gyémántokleveleket adtak át.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.