MozaikMadarat - nemcsak - tolláról, internetről is

2015. október 19., hétfő
 
Madarat - nemcsak - tolláról, internetről is
Magyarország nem csak világviszonylatban is élen járó madártani hagyományokkal, de még ma is gazdag madárvilággal rendelkezik. A kontinensünkön megfigyelt mintegy 800 madárfaj fele fészkelőként, vonulóként vagy kóborlóként hazánkban is előkerült, és közülük legalább 200 a lakott területeken is előfordul.







Ennek a változatos megjelenésű és viselkedésű madárkavalkádnak a megismerését segíti az az új, interneten elérhető Magyarország madarai felület. (Elérhető a cikkünk végén!)

 

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatta, hogy pontosan hány fajt is számlál a hazai madárfauna egy adott időpillanatban, szinte lehetetlen megmondani. A rendszertani kutatások alapján ugyanis alfajok emelkednek önálló faji státuszra vagy éppen fordítva, eddig önálló fajoknak tekintett madarak kerülnek törzsalakként és alfajonként egy fajcsoportba.

 

Ezeknek a körülményeknek a figyelembe vételével hazánkban jelenleg 400-410 madárfaj előfordulása bizonyított és ezekből 397 faj szerepel a most elindult Magyarország madarai honlapfelületen. Ezen minden fajnak külön oldala van, ahol a madárral kapcsolatos általános és speciális ismeretek: magyar, angol és tudományos név, rendszertani besorolás, méretek, hazai és európai védelmi helyzet, életmód és viselkedés egyaránt megtalálhatóak.

A fajok bemutatását már most is 658 színes festmény és 1675 fotó, valamint hangtár és félezer saját készítésű videó is segíti. Az oldal természetesen részletes kereső funkciókkal is rendelkezik. Ezek segítségével hagyományos kulcsszavas beírással a magyar vagy tudományos név kezdőbetűje alapján, illetve rendszertani (családok) besorolás mentén is lehet tájékozódni.

 

 Magyarország madarai internetes adatbázis ITT!

 

 
 
VH-MME
 

Olvassa el ezt is!

Bemutatják a vásárhelyi gyilkosról készített filmet

Bemutatják a vásárhelyi gyilkosról készített filmet

Az angol lapok bűnügyi rovatának élén szerepelt a két áldozatot követelő bűntény, amelynek elkövetője egy hódmezővásárhelyi fiatalember.
Megnyílt Vásárhelyen az új Járási Hivatal

Megnyílt Vásárhelyen az új Járási Hivatal

Az állampolgárok ügyeinek intézésére is kitért Lázár János pénteken, Vásárhelyen, az Ady Endre utca 14. szám alatt megnyílt Járási Hivatal avatásakor.

 

 

A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.