Kék hírekLezárult a nyomozás a mártélyi takarékszövetkezeti rablás ügyében

2013. április 10., szerda
 
Lezárult a nyomozás a mártélyi takarékszövetkezeti rablás ügyében

Befejezte a rendőrség a nyomozást és vádemelési javaslatot tett az ügyészségnek a március végén Mártélyon történt takarékszövetkezeti rablás ügyében – tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

 


 

 

Megírtuk, március 25-én egy férfi az arcát eltakarva bement a mártélyi Fő utcán lévő takarékszövetkezetbe, ahol egy fegyverutánzattal a napi bevételt követelte. Miután megkapta a pénzt, kiszaladt az utcára, ahol két mártélyi lakos elfogta és visszatartotta őt a rendőrök kiérkezéséig. A rablás során senki sem sérült meg.

 

A két helyi férfit kiemelkedően bátor helytállásuk és önzetlen segítségnyújtásuk elismeréseként Papp Károly vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette. Fellépésüknek köszönhetően a rablással okozott kár megtérült – tudatta a százados.

A rendőrség a 49 éves szegedi férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldi a Csongrád Megyei Főügyészségnek – közölte a szóvivő.

 

Olvassa el ezt is!

Hét évet kapott a tömegszerencsétlenség okozója

Hét évet kapott a tömegszerencsétlenség okozója

Egy enyhén jobbra ívelő kanyarulatban áttért a belső forgalmi sávba, majd átszakította a középső elválasztó korlátot és frontálisan ütközött egy román rendszámú mikrobusszal.
Fair play díjat kapott Gyurta Dániel

Fair play díjat kapott Gyurta Dániel

Amikor az olimpia előtt Hódmezővásárhelyen edzőtáborozott  Gyurta Dániel, sem ő, sem más nem gondolta, hogy elveszíti legnagyobb ellenfelét, barátját, a norvég Alexander Dale Oent.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.