GazdaságLendületben az ország első tram-train projektje

2017. január 5., csütörtök
 
Lendületben az ország első tram-train projektje

December 27-én kiírták, január 2-án meg is jelent a közbeszerzési felhívás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train megépítésére.

 

 

 

 

 

Ahogy azt korábban többször is megírtuk, a Magyarországon eddig nem alkalmazott tram-train által átszállásmentes utazások válnak lehetővé a belvárosi és a városhatárokon túli célpontok között, amelynek referenciája lesz a Szeged-Vásárhely közötti vonal.

 

A kiírás szerint a kivitelező feladata lesz Hódmezővásárhelyen 3,3 km hosszon egyvágányú városi villamosvonal építése, 5 megállóhellyel és 1 végállomással. A nyomvonal Hódmezővásárhely Népkert megállóhelynél ágazik ki a nagyvasútból, majd az Ady Endre utca – Tóalj utca – Szőnyi utca – Andrássy utca – Bajcsy Zsilinszky utca útvonalon a Nagyállomás mellett létesülő végállomásig vezet. A projekt része a villamos pálya, megállóhelyek, kapcsolódó útburkolat, parkolók, közúti csomópontok kiépítése is. Ezen a szakaszon kiépül a felsővezeték-hálózat, beleértve az áramátalakító, valamint a jelző- és biztosítóberendezési rendszert is.

(Mint ismeretes, időközben a Szeged-Békéscsaba vasútvonal villamosítás elmaradása miatt, most már fordítva valósul meg: Vásárhelyen villamosként, a városon kívül dízelmotorral közlekedik majd a tram-train. Az üzemeltetéshez szükséges gázolaj költségvonzatáról nincs információ.)

 

Továbbá Szegeden villamosvonal épül a szegedi 1-es Rókus megállóhelye és a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonal közötti 800 méter hosszon. 

A tram-train csúcsidőben 20 perces követési idővel járna a tervek szerint, Szegeden az 1-es villamos vonalára csatlakozik és a Széchenyi térig közlekedik majd.

A pályázat beadási határideje február 15-e. Magára a tervezési munkákra és a kivitelezésre kötelezően 20 hónapot határoztak meg. Ez nagyjából a tervezett 2020 körüli üzembe helyezést jelenti.

 

A Vásárhelyi Hírekben évek óta cikkek során keresztül lehet figyelemmel kísérni a tram-train terveket. Az egyik érv szerint Szeged és Hódmezővásárhely között naponta több mint 80 pár busz közeledik, több mint 15 000 utassal. A vasúti infrastruktúra ezzel szemben alacsonyan kihasznált, 12 pár vonat közlekedik a két város között.

 

Szinte egyidőben a kivitelezési tenderrel, a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. (január 4-én) kiírta a pályázatot a tram-train szerelvényekre. Február 8-ig pályázhat az a cég, amely nyolc hibrid, dízel- és villamosüzemre egyaránt alkalmas járműre tesz ajánlatot, de opcionálisan négy további szerelvény is lehívható lesz.

 

A járműveknek egyaránt meg kell felelniük a városon belüli, villamosvasúti közlekedésnek, és a regionális gyakorlatnak megfelelő, egy órányi, kényelmes utazást biztosító feltételeknek. Négyzetméterenként négy álló utassal számolva a minimális férőhely-követelmény 138 utas (az ülőhelyek aránya legalább 33 százalék), és emellett két helyet fenn kell tartani a kerekesszékkel utazóknak is. A legnagyobb sebesség maximum száz kilométer per óra. Az elővárosi forgalomnak megfelelően zárt rendszerű, mozgássérültek számára is használható WC-ket kell elhelyezni.

A Vásárhelyi Hírek birtokában lévő 87 oldalas feltételrendszer szerint többek között a városi közlekedésnek megfelelően - a megépített szegedi peronokhoz „passzoló” 30–40 méter hosszú, harminc centiméteres peronmagasságra kell, hogy alkalmasak legyenek. Érdekesség, ami a Vásárhely belvárosában a sínek kiépítését határozza meg, hogy 22 méteres legkisebb bejárható pályaívsugárú szerelvények lehetnek.

Az egyik lehetséges nyertes pályázóról tavaly októberben írtunk. Elolvashatja ITT!

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új edző, új lendület

Új edző, új lendület

Jelentős változással indult a 2017-es év a Hódmezővásárhelyi Női Kézilabda Club felnőtt csapatánál. Új vezetőedző érkezett a klubhoz.
Egy kis emelés itt-ott

Egy kis emelés itt-ott

A vásárhelyiek idén sem ússzák meg áremelések nélkül. Közel négy éve stagnáltak a közétkeztetési árak, így aztán itt az ideje a változásnak.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.