SportLendületben a HLKC

2018. november 26., hétfő
 
Lendületben a HLKC

A vásárhelyi kézilabdás Felnőtt csapata a Felföldi István SE csapatát látta vendégül az NBII hétvégi fordulójában. Az ellenfél a 10. helyen áll a tabellán, így a két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján magabiztos győzelemre készültek a vásárhelyiek.

 

 

 

 


A mezőny végén álló újkígyósiak elleni mérkőzés első félideje igazi adok-kapok játékot hozott, melyben egyik csapat sem a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Ennek eredményeként harminc perc alatt negyven gól esett, szerencsére ebből 23-at a vásárhelyiek szereztek, de a kifejezetten erős belső hármassal, hatékony átlövőkkel felálló vendégcsapat is beköszönt 17 alkalommal (félidő 23-17).

 

A szünetben Dankó Ervin vezetőedző feladata a védekezés megszilárdítása lehetett, aminek szemmel látható eredményeként rögtön jöttek is a keményebb megállító faultok, így a kapusteljesítmény is feljavult.  Támadásban viszont szerencsére nem történt változás, az egyre jobban fáradó újkígyósiak ellen kis túlzással tetszés szerint szerezték a gólokat. Több, az elmúlt fordulókban kevesebb játéklehetőséget kapó játékos is bizonyíthatott, sőt a mérkőzés hajrájában újoncot is avathatott a Vásárhely, a saját nevelésű, 15 éves Ötvös Netti személyében.

A HLKC 16 gólos győzelme megérdemelt, a csapat az előző forduló botlása – a Gyulasport NKFT-től elszenvedett 26-24-es veresége - után közönségszórakoztató játékkal, helyenként kifejezetten látványos megoldásokkal szolgálta ki szurkolóikat.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Felföldi István SE 43-27 (23-17)

NBII Dél-keleti csoport női felnőtt bajnokság – 9. forduló

Balogh Imsi spcs.- 150 néző

Jv: Major Gábor, Szűcs Dániel

 

HLKC: Áncsán- Blaskovics 5, Balogh 1, Lukács, Nagy 10, Török 7, Becsei 2, Cs: Ádász (k), Szabó 7, Horváth 2, Székesi, Kandó 2, Bálint, Klemm 2, Kovács 4, Ötvös 1

 

Dankó Ervin vezetőedző: “Csapatom nehezen lendült játékba, de szép fokozatosan megtaláltuk a saját ritmusunkat. Sok jó egyéni teljesítmény hozta meg a győzelmet.”

 

Az őszi szezon következő fordulójában újra nehéz idegenbeli meccs következik, december 2-án 17 órai kezdéssel a Szarvas vendégeként lép pályára a HLKC Felnőtt csapata.

 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fektetik a vágányokat

Fektetik a vágányokat

Folyamatban van a vágányépítés a tram-train beruházás városi és nagyvasúti szakaszán. A Szeretem Vásárhelyt Egyesület bejárást szervezett.
A Lelkes család kiállítása

A Lelkes család kiállítása

Vásárhelyen, de az országban is az utolsó polihisztorok egyike a 80 éves Lelkes István. Ezer szállal kötődik a városhoz, kulturális, művészeti, sőt sportéletéhez is.

Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.