KözéletLátszatválasztás a Nyugdíjas Szövetségben?

2017. december 7., csütörtök
 
Látszatválasztás a Nyugdíjas Szövetségben?

Idős vásárhelyiek megkeresése után, Bálint Gabriella kétségesnek tartja a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség elnökválasztásának tisztaságát.

 

 

Fotó: VH

 

 


 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben részletesen beszámoltunk (cikkünk a lap alján!) A 12 év után leköszönő Oskovics György helyére, Kissné Urgyán Máriát választották meg elnöknek.

Ezt a választást áldemokratikusnak tartja Bálint Gabriella, és ennek hangot is adott december 7-én a Fidesz helyi irodájának bejárata előtt.

A KDNP helyi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő a sajtó munkatársainak elmondta, több idős ember panaszkodva kereste meg őt a Nyugdíjas Szövetség elnökválasztása kapcsán, ami után úgy gondolja, hangot kell adni annak, hogy vélhetően látszatválasztás volt.

Mint mondta furcsának tarja, hogy Kissné Urgyán Mária nem tagja a Nyugdíjas Szövetségnek, nem is nyugdíjas, jelenleg a hódmezővásárhelyi Helyőrség könyvtárosa. Hozzátette, Kissné Urgyán Mária 2007-ben az MSZP színeiben indult a választásokon.

Bálint Gabriella kijelentette, az a kérése, hogy addig a vásárhelyi Önkormányzat semmilyen formában ne támogassa a Nyugdíjas Szövetséget, amíg nem tisztázódnak az elnökválasztás körülményei.

 

A Vásárhelyi Híreknek arra a kérdésére, hogy látta-e a választásról készült jegyzőkönyvet, vagy van-e konkrét tudomása bármiféle szabálytalanságról, Bálint Gabriella azt mondta, munkájához (a Kagylóhéj Gondozási Központ igazgatója. a szerk.) hozzá tartozik az idős emberekkel való foglalkozás. Többen is megkeresték azzal, hogy vélhetően nem volt szabályos az elnökválasztás, de konkrét bizonyítéka erre nincs. Nincs is szándékában az elmondottakon kívül tovább lépni, hiszen jelenleg csak egy feltételezést osztott meg a sajtóval.

 

Kapcsolódó cikkünk az elnökválasztásról:

 

Új elnöke van a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetségnek

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem volt meglepetés a Fidesz-KDNP jelöltjének neve

Nem volt meglepetés a Fidesz-KDNP jelöltjének neve

Hegedűs Zoltán az utóbbi hónapokban a különböző rendezvények, a kulturális és gazdasági események, sajtótájékoztatók szinte állandó szereplője volt.
Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Várostörténeti kiállítása lesz Hódmezővásárhelynek

Új állandó kiállítás nyílik a napokban a Tornyai János Múzeumban. A múzeum raktáraiban őrzött közel 9 ezer darabos gyűjtemény egy része képezheti a kiállítás anyagát.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.