Erről beszélnekKutyavilág - Dokumentumriport

2011. december 1., csütörtök
 
Kutyavilág - Dokumentumriport

B.Szabó Zoltán

 

Nemrég egy Magyarországgal foglalkozó német hetilapban jelent meg: Magyarország még is csak egy gazdag ország lehet, ha ott két millió kutyát tudnak etetni.

A Magyarországnál majdnem négyszer nagyobb és a közel 83 millió lakosú Németországban, ötmillió kutyát tartanak nyilván. 

 

 

Néhány évvel ezelőtt egy tévé-magazin végén megnevezték ’A hét emberét’, akit a nézők szavazataikkal választottak meg. Egy tízméteres kútba dobott kutyát megmentő férfi kapta a legtöbb szavazatot. Többet mint, az az előadóművész, aki a budapesti Nagymező utcai platánfák megmentéséért tüntetve éjszakai előadást rendezett a helyszínen.
Az emberek érzelmeire nagyobb hatással volt a kutyamentő, mint az, aki 15-20 fa elpusztítása miatt tiltakozik?  Mindez egy olyan városban, ahol nyáron gyakran nincs levegő, ahol sokszor több héten át szmogriadó határán élnek az emberek. És kutyaürülékben.
Több kutyabarát szavaz, mint élőfa barát. Mert hát fontos a kutyaélet. Szívünket olyannyira megremegteti, ha bajba kerül, hogy nem lesz annyira fontos a városi platán. A jelenség sem lenne annyira lényeges, ha nem jutna az ember eszébe, hogy a falusi meg a városi egér mintájára van vidéki kutya meg városi kutya. Bár a kutyaélet ma már – majdnem -  egyforma.

 

(A riportok helyszínét és a nyilatkozók nevét és felismerhető körülményeik leírását, saját kérésükre megváltoztattuk.)

 

Egy Vásárhely környéki utcás falu egyik régi vegyes, – téglából, vályogból épült –  az udvarba hosszan hátranyúló halvány sárgára meszelt  ház nyári konyhájában ülök Erzsi nénivel, aki a hetvenötödiket tavaly töltötte be és már vagy tíz éve elvesztette a férjét. Gyerekei – a már jócskán 50 felett járó Béla fia Miskolcon, Gyöngyi aki csak három évvel fiatalabb testvérénél, pedig Budapesten él.

-         Radkó gyerekek, mind a ketten, - mondja mosolyogva. majd rögtön folytatja –   

-         Radkó Anna az ötvenes években volt népjóléti miniszter. Azt akarta,  hogy sok gyerek legyen az országban, azt’ majd ők felépítik a szocializmust. - közben egy digitális kamerával készült és fotópapírra kinyomtatott képet nyújt felém. Az egyik legutóbbi családi összejövetelkor az udvaron készülhetett.

-          Ezen a képen úgy-e Erzsi néni unokái, ez a két gyerek? – mondom miközben

elveszem tőle a képet.

-          Ők bizony, de mindegyik egyke. Pedig mindig mondtam Bélának meg Gyöngyinek: legyen két gyerek legalább. De nem hallgattak rám. Mindig azt mondták, sok gyerekkel nem tudnának boldogulni. Így is kései születésűek.  Na mindegy – legyint lemondóan – Most mán’ mindegy.     

-          Ez a kutya, amit ez a kislány ölelget a képen, engem jól megugatott, amikor jöttem a nénihez. Alig akarta abbahagyni. – mutatok a képre, ahol a felnőttek lábánál tíz év körüli kislány guggol és szinte bebújik egy nagy fekete kutya bundájába  - Nem fél, hogy megharapja az unokáját?

-          Fickó csak azt harapná meg, aki a portámon hívatlanul őgyelegne. De ha  rászólok nyugton van. Különben is odavan Évikéért, ha nagy ritkán eljön. A másik, a kuvasz, az aztán hamis! Azzal vigyázni kell! Az mindig láncon van. Az is öreg már, de éktelenül tud ugatni.- mutat ki a nyitott konyhaajtón.

-          Nem sajnálja? Láncon az egyik, a másik meg szabadon? – kérdezem.

-          Erre itt faluhelyen nem gondolnak 

-          Az állatvédőknek nem nagyon tetszik, ha láncon tartanak kutyát – provokálom

Erzsi nénit.

-          Jaj, kedveském! Nézem a tévében! Így a kutya, meg úgy a kutya. Meg még

nyomoznak a rendőrök ha kimúlt valakinek a kutyája, meg mit tudom én. Hát erre  

van pénz? Én amióta az eszemet tudom falun élek, meg mindig állatok vettek

körül. Kutya is volt mindig.  Nem is egy. Itt falun a kutyaszerzés sosem volt gond,

nem kellett hozzá pénz, az  igaz nem is voltak sose fajta szerint osztályozva a 

kutyák.  Kutya és kutya ennyi az egész. Télen –nyáron kint éltek az udvarban.

Ma sem engedem be őket a szobába. Amikor  a környék kutyái udvarolni kezdtek a mieinknek,

mindenféle színű, növésű kan kutya akart szakítani az almából, a sok közül az egyiknek

mégis csak sikerült, ebből a szerelemből született 4-5  kiskutya, tarka-barka  

színekben. Néha meghagytunk a kicsinyek közül  egyet-kettőt, amennyire igény

volt, a többit pedig vödörbe fojtotta apám. Elárulom magának: most sem megy ez  

másképpen, itt  faluhelyen. – mondja miközben folyamatosan simogatja karba tett

kezével mindkét könyökét.

– Magányosan élek, a kutyák nélkül nem is tudom mi  lenne? Minden elpusztult  kutyánkat megsirattam! 

______________________

 

Sokszor hallani, hogy lakásban kutyát tartani állatkínzás, bezzeg falun milyen jó helye van! Azt is hallani, hogy egy rendszeresen és eleget sétáltatott kutyának, akit szeretnek és foglalkoznak vele, sokkal jobb dolga van, mint sok vidéki házőrzőnek. Az állatvédőktől azt hallani: hiába van törvény, rendelet, amíg teljesen elfogadott, hogy egy élő, érző állatot kétméteres láncon tartanak, és úgy lökik elé az ételt, addig nem fog változni a helyzet. Tőlünk nyugatabbra ez elképzelhetetlen. Nemcsak a sokkal szigorúbb állatvédelmi törvények, a rendszeres - és valóban behajtott - büntetések miatt. A társadalom egyszerűen kiközösíti az ilyen embereket. Ahogy például Ausztriában rossz szemmel néznek arra, aki nem nyírja le a háza előtt a füvet  vagy nem tartja rendben a portáját, azt sem tartják rendes embernek, aki nem bánik emberségesen a kutyájával. De vajon hol húzható meg az „emberséges” tartás határa?


Éppen a Hódtói lakótelep játszóterén vágok keresztül, amikor a hátam mögött, hirtelen furcsa hangot hallok. Egy jól megtermett németjuhász liheg, már-már hörgésszerűen, ahogy a póráz feszül a nyakán. Egy harmincéves formájú, magas, rövid hajú, joggingruhás férfi tartja vissza az erőlködéstől acsarkodónak látszó ebet. Ahogy megtorpanva nézek hátrafelé, láthatja az arcomon az ijedtséget mert  kényszeredett mosollyal megszólal:

-         Elnézést uram. Nem szokott ilyeneket csinálni. Valami szagot érezhet! – szólít

meg fennhangon, tőlem 3-4 méterről. Látom rajta, hogy nem az a fajta, aki egy jól megtermett kutyával akarja fokozni macho-ságát.   

-         Még szerencse, hogy pórázon van - mondom neki, engedékenyebb hangon.

-         Nem bánt ez senkit sem. A házban is elvannak vele – bök a fejével az egyik

négyemeletes panel felé.

-         És hogy bírja a négy fal között? – kérdezem hirtelen termett alkalmi

riportalanyomtól, még mindig meredten a kutyát szuggerálva.

-         Hát jól! Különben is mindennap mászkálok vele.

-         Gondolja, hogy ez  elég neki ? – kérdezem némileg nekibátorodva.

-         Mi az, maga az állatvédőkhöz tartozik? – mondja kis mosollyal.

-         Dehogy, csak éppen egy riportsorozatot csinálok a kutyák helyzetéről.

-         Akkor azt már biztos tudja, hogy az ilyen kutya, mint az enyém, magától nem harap, csak ha a kajáját félti.- mondja, miközben ránt egyet a pórázon, mire a németjuhász leheveredik a földre.

-         Gondolom sokat eszik ! - adom föl neki a labdát.

-         Hát minden nap kap száraztápot, meg csirkefarhátat. Meg hát elég gyakran főzünk neki tésztát. Annyira azért nem vészes.  Nahát, nem is gondolná, hogy  Frédi haverjának, egy kis törpeuszkárnak az etetése többe kerül. Az is itt lakik a közelben. Szoktam beszélgetni a gazdájával, azt mondja, mindig valami 15 dekás francokkal eteti, kerül vagy 150 forintba darabja. Naponta két- három ilyen… Na, ezt én nem tudom vállalni!

-         Elhiszem – mondom neki – de maga szerint melyik való inkább egy lakótelepi lakásba: a magáé, vagy a törpeuszkár?

-         Jó, jó nem maga az első, aki ezzel basztat, bocsánat! Szóval Frédi már megszokta, hogy az előszobában lakik.

-         Az hány négyzetméter ? – kérdezem, de alig tudom leplezni cinizmusomat.

-         Hát, olyan három méterszer másfél.- mondja, miközben látom rajta, elég kínosak neki ezek a paraméterek, gyorsan hozzáteszi – De nagyon szeretjük Frédit. A felségem, meg a lányom is ragaszkodik hozzá. A lányom gyakran fésülgeti is, mint a Barbie babáinak a haját. Szóval Frédinek jó élete van nálunk!  

 

                                                                     ____________________

 

Egy Vásárhelytől nem messze lévő település csatornázástól sebhelyes utcácskáiban zötykölődünk. Már bánom hogy bedőltem az ajánlásnak, hogy ez a szótlan fazon lesz a nekem való gyepmester riportalany. Nagy kövér ember, nagy vörös fejjel. Nagy kék kezes-lábasban. Nem értek hozzá, de kizártnak tartom, hogy kikéri magának, ha piával kínálják. Mintha csak gondolatolvasó lenne, hirtelen megszólal:

-         Na ebben az utcában végig isteni „potyogi szilva” terem. Igencsak finom pálinka van  belőle!

-         Képzelje, most olvastam az egyik újságban, hogy fúvócsővel kíván harcba szállni egy dunántúli polgármesteri hivatal a kóbor kutyák ellen. A csőből kábítószeres patront lőnek ki, mely elkábítja az állatot, megkönnyítve ezzel a befogását. – adtam elő neki egy szuszra.

-         Ez jó! Gazdag város lehet ! – neveti el magát. – Hol van? – kérdezi.

-         Siófokon

-         Na látja! Mondom én – elégedetten bök felém a fejével. - Tudja hogy milyen drága egy ilyen altatólövedék?  Nálunk meg arra alig van pénz, hogy rendesen enni tudjak adni a telepen őrzött állatoknak. Mindig variálni kell. Aztán még be is panaszolnak – fakad ki egy kis indulattal a hangjában.

-         Én úgy tudom vizsgálat  folyik maga ellen, mert eltűnt néhány kutya a telepről és ezzel egy időben takarmányos zsákba rakott döglött kutyákat találtak a  város határában lévő egyik dögkútban? – mondtam ezt is eléggé egy szuszra,

-         Ez a zöldek ármánykodása - veti oda nekem indulattal. – Ennivalóra pénzt nincs, de ha valaki megpróbálja megszüntetni a szenvedésüket, akkor az gyilkos? Aztán ide figyeljen! Azokat a kutyákat megnézte az állatorvos! Azok a kutyák olyan állapotban voltak…! Össze-vissza voltak marva meg karmolva! – pattognak belőle a befejezetlen mondatok – Azok csak szenvedhettek. – fejezi be, miközben rácsap egyet a kormányra. 

-    Tudja mennyit kér ma egy állatorvos az elaltatásért? Legalább 4000 forintot!

-     Az állatvédők folyton buzognak. Csak az az érdekes, hogy még egyetlen állatvédő nem jött ki velünk a város környéki földekre, megnézni mit csinálnak a kóbor kutyák? Volt hogy tízesével terrorkodtak Hát milyen dolog az hogy…

-     Honnan van ennyi kóbor kutya? – állítom meg kérdésemmel az indulatos monológot.

-    Megmondom én! A panelokból, de ugyan úgy a családi házakból is. Megunják, nem  tudják, nem akarják  etetni. Sokba kerül a kaja. Aztán ott van a kötelező oltás. A sem kétkrajcár. Kikönyörgi a gyerek a kiskutyát, aztán amikor akkora lesz mint a szekrény, akkor rájön a család hogy csak a nyűg van vele. Kérdezek magától  valamit. Ugye szokott látni az országúton elütött kutyákat?  Gondolja, hogy az mind hülye kutya, hogy  szórakozásból szlalomozik a kocsik között ? Hát nem! Azokat  a kutyákat kihozzák a városból, kinyitják a kocsiajtót, kiteszik, aztán tünés! A  szerencsétlen meg rohan minden kocsi után, mert azt hiszi érte jöttek. Nagyrészt  az  elütések is ilyenkor vannak. Van amelyik az éhségtől vezetve, egyszer csak  elindul toronyiránt. Magára maradt. A volt gazdái meg mit gondolnak? Éljen meg  ahogy tud. Vagy dögöljön meg?  

                                                                    ______________________

 

Két oldalt, nagy erdősávok zöldje öleli körbe az állatnak és embernek évszázadok óta táplálékot adó gabonamezőket. Szinte alig rezdül a táj. A csendet csak a több kilométer messzi országúton haladó, nyugdíjba hajló távolsági autóbusz differenciáljának idehallatszó monoton sivítása töri meg. A vadászmester aki terepjárójával egy  kiszáradt csatorna menti földúton kihozott ide, valószínű megérezte rajtam, hogy egy pillanatra megfogott a táj nyugalma.

-         Tudja uram ez csak a látszat. Ez a táj tele van élettel. Rászán egy kis időt és megláthatja Tavaly ilyenkor itt még állt a búza. Na, akkor aztán tényleg nehéz meglátni a vadat. Meg hát az azokat tizedelő kóbor kutyákat.

-         Mondja, miért vannak ennyire az ínyére a vadászoknak a kóbor kutyák meg a macskák? – kérdezem tőle

-         Mert egyre többen vannak, méghozzá itt kint a vadászterületeken. Megzavarják az őzek nyugalmát. Felriasztják a fácánokat. Igaz a vadnyulaknak nem nagyon ártanak. Azoknak csak egy kis gimnasztika, egy-egy kóbor kutya kergetőzése. Addig amíg a kutya nem tanul meg derékszögben elfordulni futás közben, nincs nagy baj. Na de komolyan! Tavasszal feldúlják a mezei nyúl fészkeket és felfalják a kisnyulakat. Sokszor falkába verődve vadásznak. A laikus nem is gondolja hogy mennyi bajt okoznak. A kóbor kutyák egy része a környező tanyákról mászkál el. Velük nincs is nagy gond, mert nem az ennivalóra mennek, hanem inkább randevúznak. A megunt, kihajított ebekben  viszont feltámad a túlélési vadászösztön és bizony ilyenkor gyakran előfordul, hogy falkába tömörülve, kilométereken át kergetik az őzeket. Átmennek más vadászterületekre, teljesen felbolygatják a vadak kialakult életterét. Ezért aztán kiszoktuk lőni a fel-felbukkanó kóbor ebeket. Ahogy mondani szokták, ezt a jogszabályok is lehetővé teszik.

-         Hányat lőnek le évente ? – kérdezem.

-         Ezt én meg nem tudom mondani magának, mert a vadászbrigádok nem nagyon szokták ezt kitárgyalni. De általában ősszel többet.

-         Na de mégis mennyit ?- próbálok erősködni.

-         Nézze én inkább megfordítanám. Néhány nap alatt csak az egyik közeli erdészet területén több mint 10 elhullott vad tetemét találták meg a vadászok, amelyek értéke egyedenként 2-300 ezer forint. Kóbor kutyák végeztek velük. Higgye el, évente százmilliós nagyságrendű kárt okoznak a vadgazdálkodásnak. A külföldi vadászok szeretik Magyarországot a háborítatlan természet, a híres vadásztradíciók miatt. Senkinek sem hiányzik a kóbor kutyafalkák látványa. Ne mi, vadászok legyünk a kényszer sintérek, akiket aztán lehet szapulni. Azok az állatok hogy hogy kerülnek ide ki – mutat körbe – arra kéne a választ megtalálni. Ja, és minden évben nagyobb számban ! 

 

Nézem az Animal Planet műsorát. Hatásvadász klippszerű képsorokkal indul az egyik népszerű sorozatuk.  Állatrendőrségi járőr valahol az Egyesült Államokban, egyenruhában, szirénázó rendőrautóban. Fékezés egy ház előtt. Girhes kutya néz remegve a kamerába. Aztán még egy. Kitakart arcú fazont penderítenek a kék-pirosan villogó országúti cirkáló orrára. Bilincs kattan. Újabb száguldó autó. Egy hatalmas terepjáró. Tekintélyt parancsoló egyenruhás rendőrnő vezeti. Kezében adó-vevő mikrofonja. Izgatott karatyolás. Aztán hirtelen ugyan ez a rendőrnő állatkórház folyosóján gondterhelten irogat a jegyzetfüzetébe. Műtőben zöldruhás orvosok, asszisztensek sürögnek, forognak. Az asztalon egy kutya fekszik. Kamera pásztázza a helyiséget. Annyi műszer és életmentő berendezés látható ez alatt a 3 másodperc alatt, amennyi egy város emberkórházának egész éves beszerzését bőven fedezné. 

                                                                          _________________

 

Állok az egyik nagy multi szupermarketjében, két legalább 15 méter hosszú polcsor között. Az egyik oldalon a pintyeknek szánt csemegék, rágcsálóknak való zacskóba, dobozba zárt különlegességek, nyuszinak illatos széna bezacskózva. Macskaeledel kis, közepes, nagy mennyiségben. A másik oldalon ugyanez a széles választék: kis, közepes, nagy kutyáknak. Van még ezerféle jutalomfalat, olyan színes és kívánatos zacskóban. Egy bácsikára leszek figyelmes. Alacsony hajlott hátú öregember, kopott botjára támaszkodva bandukol felém. Fehér ing van rajta, felette viseltes zakó. Határozottan megáll a kutyás polcsor egy pontján. Félszemmel figyelem. Tanácstalanul nézelődik, aztán a polcsor tetején megállapodik a tekintete. Lassan felé sétálok és látom hogy ahol áll a legalsó polcon nincs semmi. Ekkor hirtelen megszólít:

-         Segítene kérem? Abból ott levenne egyet? – mondja finoman megnyomva, a hangsúlyt, amitől szinte ellentmondást nem tűrően tanáros lesz az egész.

-         Persze – mondom – abból a nagy papírzacskóból?

-         Igen, nem látják az eladók, hogy itt lent már nincs. – Közben egy kis nyújtózással le is billentek egy nagy papírzacskót. Aztán körbeforgatom. Jó nagy betűkkel van ráírva: Kutyatészta. Emberi fogyasztásra nem alkalmas!

-         Meddig elég ez a bácsi kutyájának- bújik elő belőlem a sajtómunkás.

-         Hát, Frici kutyámmal el vagyunk ezzel pár hétig. Szófogadó kis szálkásszőrű tacskó, szerencsére szereti a tésztát. – mondja.

-         Hát ennyi tészta, szerintem több ideig is kitart – mondom, miközben leteszem elé a

a hatkilós zacskót.

-         Hát ha már főzök, akkor magamnak is porciózok belőle.

-         Na, de… - mintha csak tudná mit fogok kérdezni, közbe vág.

-         Nem kell azt a feliratot komolyan venni. Jó az az embernek is ! Én már évek óta eszem és látja, semmi bajom. A nyugdíjamból nem is telne többre. Örülök hogy ilyen divat lett a kutya meg a macska, legalább én is olcsóbban kijövök a pénzemből. Magának van kutyája? – kérdezi, miközben a botjával egy kicsit megkocogtatja a

földre tett zacskót.

-         Kutyám nincs – ingatom a fejem.

-         Pedig jó dolog az, ha van akiről lehet gondoskodni.

-         Meg aztán jó világ van már – mutat a polcokra, a botját kissé felemelve.

-         Bizony jó világ – ismétli meg, miközben az egyik kezében a bottal, meg a kék bevásárló kosárral, lehajol a zacskóért. – Na megyek, mert Fricit egyedül hagytam otthon, aztán még félelmében elkezd ugatni, a szomszédok meg majd pörölnek velem.

Elköszönünk. Nézek a bácsi után és az jut eszembe, hogy a tévé, az újságok hetente közölnek rokonszenvkeltő és segítség igénylő riportokat a kutyákról. Szinte már közhelyszerű, hogy az állatvilágból a kutya az ember leghűségesebb társa. Nem vitatható, hogy egyének, szervezetek mozdulnak meg a védelmükben. Egész iparágak szolgálják a kedvenceket.

 

Ahol éppen állok, a polcon lévő konzervdobozokról tucatnyi egyforma elégedett, kutya szempár néz az emberre.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A melegedő Európa újabb veszélye

A melegedő Európa újabb veszélye

Két magyar is van a nyugat-nílusi lázban elhunytak között, az Európai Betegségmegelőzési és...

Ilyen lesz a kibővített Bethlen Gimnázium

Ilyen lesz a kibővített Bethlen Gimnázium

Igaz még egy kissé messze van 2018 ősze, amikor elkezdődnének a munkálatok, de már megismerhetők - a túlzás...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Alkoholszonda fújás harmadszor is
Alkoholszonda fújás harmadszor is December 10-én ismét közúti ellenőrzés volt Vásárhelynél. Az adatokból érezhető, hogy növekszik a közlekedésben résztvevők felelősségérzete.
 
Az Ige teológusáról az Emlékpontban
Az Ige teológusáról az Emlékpontban A hódmezővásárhelyi Emlékpontban december 12-én nyílt Ravasz László református püspök életét bemutató kiállítás. A megnyitó képeivel!
 
Lekapcsolták a vásárhelyi szatírt
Lekapcsolták a vásárhelyi szatírt A nő ellenállt, ezért a 25 éves férfi a földre lökte, majd elmenekült. A bűncselekmény következtében az asszony súlyos sérüléseket szenvedett. Videó az elfogásról!
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.49.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.49.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Ismét rengeteg kihagyott ziccer
Ismét rengeteg kihagyott ziccer Az NBI/B utolsó őszi fordulójában Gödön, az első félidőben eldőlt a mérkőzés. A HLKC mérlege a szezonban: 4 pont 10. hely a tabellán.
 
Prince, Bowie, Jimi Hendrix kedvence az Év színe 2018-ban
Prince, Bowie, Jimi Hendrix kedvence az Év színe 2018-ban A drámai módon provokatív és átgondolt lila rámutat az eredetiségre, a leleményességre és jövőt jelképezi – utat mutat a következő évre. 
 
Legendák és hiedelmek
Legendák és hiedelmek December 13-a Szent Lúcia keresztény vértanú ünnepe. Magát Luca nevét is szokás a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni.