FélpercesKultúra és hatalom

2014. október 29., szerda
 
Kultúra és hatalom

Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban tart bemutatkozó estet a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet október 30-án, csütörtökön 17 órakor.

 

A képen Hankiss Ágnes

 

A 20. század kimagasló magyar gondolkodójának örökségét ápoló szervezetet Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet igazgatója és Őze Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója mutatja be.

 

Az ezredfordulón alapított intézet küldetésének tekinti Hamvas Béla és felesége, Kemény Katalin életművének a bemutatását, emlékük ébrentartását és műveik megjelentetését - olvasható a szervezet honlapján.

 

Az intézet a szellemtörténet és a magyar hagyomány, valamint a kultúra és a hatalom azaz a kommunizmus öröksége témájában végez kutatásokat. A kutatók arra keresik a választ, hogy milyen mechanizmusok szabták meg a művészet és a hatalom viszonyát a kádárizmusban? Milyen szerepek, dilemmák, válaszutak és életminták rajzolják meg a letűnt korszak értelmiség-történetét, kultúra és hatalom, értelmiség és politika tarka kapcsolatát, sokrétű viszonyát a szocializmus idején? Ez utóbbi tematika szorosan kapcsolódik az Emlékpont kutatási területeihez, többek között az állambiztonsági múlt feltárásának helyi és országos vonatkozásaira.

 

Olvassa el ezt is!

Vászonra álmodott világok

Vászonra álmodott világok

Tizenkét festőművész alkot együtt a hónap végéig Hódmezővásárhelyen, a XVI. Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumon.
Vásárhely környékén tovább terjedt a vírus

Vásárhely környékén tovább terjedt a vírus

Az október közepén megállapított járványkitörésekkel együtt Csongrád megyében már 13, Hódmezővásárhelyen újabb 5 gazdaságban mutatták ki a vírust.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.