Kultúra, oktatásKreatív alkotónap hogy elmélyüljön az élmény

2017. november 27., hétfő
 
Kreatív alkotónap hogy elmélyüljön az élmény

Tér-Idő, Anyag-Szellem címmel rendeztek az év során múzeumpedagógiai foglalkozásokat az Alföldi Galéria állandó és időszaki képzőművészeti kiállításain. A programon résztvevő csoportoknak november 29-én, szerdán kreatív alkotónapot rendeznek a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat művei között.

 

 

 

 

 

A négy alkalomból álló foglalkozássorozatba négy célcsoportot (nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők, általános- és középiskolás diákok) vontak be Az Alföld művészete állandó, valamint a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat időszaki kiállításaira. A 2017 tavasza óta zajló foglalkozás-sorozaton a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola, a Bethlen Gábor Református Gimnázium, a HSZC Kalmár Zsigmond Szakgimnázium tanulói, illetve a Nyugdíjas Lakópark, a Kovács- Küry Időskorúak Otthona és Szivárvány Szakosított Otthon lakói vettek részt.

Erre a programsorozatra másfélmillió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

November 29-én a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat és a programsorozat befejezéseként egy közös alkotónapot szerveznek, amelynek során lehetőség lesz az együtt munkálkodásra. Az alkotónapon 5 csoport, több mint száz résztvevővel készíti el saját alkotásait, melyben Mucsi Zoltán festőművész, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára lesz segítségükre.

 

 

Olvassa el ezt is!

Kiváló minőségű, kedvezményes árú szolgáltatás a Centrum-Kábel ügyfeleknek

Kiváló minőségű, kedvezményes árú szolgáltatás a Centrum-Kábel ügyfeleknek

Novembertől Hódmezővásárhelyen is elérhetők a UPC Magyarország kábeltelevíziós, internetes, valamint vezetékes és mobiltelefon szolgáltatásai.
Újabb részletek a vásárhelyi néni kifosztásáról

Újabb részletek a vásárhelyi néni kifosztásáról

A 92 éves nénit a lakásában kifosztó, magukat önkormányzati dolgozónak kiadó férfiak bűnügyének tanulságos újabb részletei. Előzetesbe kerültek.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.