FélpercesKoszovói misszióra készülnek

2017. április 29., szombat
 
Koszovói misszióra készülnek

Misszióba készülő katonáknak tartottak vezetési gyakorlatot áprilisban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Honvédségnél előírás, hogy minden gépjármű vezetőjének rendelkeznie kell az adott típushoz szükséges jogosítványon kívül osztályba soroló vizsgával, amelynek célja a katonák felkészítse és kiképezése a technikai eszközök hatékony kezelésére. A vizsgára történő felkészítések elméleti és gyakorlati foglalkozásokból álltak.

Szepesi Richárd hadnagy, a vezetési gyakorlat vezetője elmondta, hogy a nappali vezetési gyakorlaton a különböző akadályelemekkel (szlalom, tolatás, szűk átjárón való átkelés) nehezített pályán kellett végighaladni. A hosszú távú vezetés során a járművek oszlopban haladtak, ahol a KRESZ szabályainak betartására és a távolságtartásra kellett figyelnie a járművek vezetőinek.

„A több mint kétszáz gépjárművezető közül mindenki sikeresen levizsgázott, ami a tapasztalt oktatóvezetőknek is köszönhető.” - hangsúlyozta a hadnagy.

A három hetes kiképzés során a Koszovóba készülő KFOR 17. váltásának katonái mellett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár gépjárművezetőinek vizsgáztatása is megtörtént. 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A versenyek is érlelik a szakmai tudást

A versenyek is érlelik a szakmai tudást

A Corvin Mátyás Szakképző egy-egy diákja is versenyzett az idei Szakma Sztár Fesztiválon és annak keretén belül a SkillsHungary nemzeti döntőn.
Legalább egy év csúszás?

Legalább egy év csúszás?

Leállították Vásárhelyen a közműkiváltás munkálatait, a május 8-tól tervezett nagy útlezásárok is elmaradnak. Válaszokra vár mindenki.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Jó tanuló - jó sportoló díjazottak 2024

Jó tanuló - jó sportoló díjazottak 2024

Február 29-én délután a város legkiválóbb jó tanulóit, jó sportolóit díjazták, de díjazták az év csapatait, edzőjét és testnevelőjét is. A díjazottak névsorával.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.