SportKosármeccs dömping a hétvégén

2015. február 26., csütörtök
 
Kosármeccs dömping a hétvégén

A “20 éves a Vásárhelyi Kosársuli” programsorozat keretében szombaton és vasárnap 14 kosármeccsre kerül sor Vásárhelyen.

 

 

 

Ezek között ismét megrendeznek egy nemzetközi utánpótlás tornát, sőt pályára lép a felnőtt együttes is az NBI/B csoportos bajnokságban.

 

Szombat délelőtt a Hódtói Csarnokban és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának tornacsarnokában egy-egy u11-es torna lesz, amelyeken a három vásárhelyi csapat (a Kobrák, a Sólymok és az Ugrómókusok) ellenfelei a Szögedi Harcsák, a Kisújszállás és a Mezőtúr lesznek.

 

Szombat délután 15.30-kor a Kosársuli u23, majd 18.00-kor az NB I/B-s felnőtt csapat (a keleti csoport listavezetője) fontos bajnoki mérkőzést játszik a TF–Budapest ellen.

 

Vasárnap egésznapos kadett (2000/2001) kosárlabda torna lesz a Hódtói Sportcsarnokban. Ezúttal négy erdélyi (három temesvári és egy aradi) csapat látogat városunkba.

 

A vasárnapi program:

 

  9:00    MP SPORT  Timisoara – BEST Arad

10:15    Vásárhelyi Kosársuli  - VEST ACTIV Timisoara

11:30    JUMP Timisoara  -   MP SPORT Timisoara

12:45    BEST Arad  - Vásárhelyi Kosársuli

14:00    BEST  Arad -  VEST ACTIV Timisoara

15:15    JUMP   Timisoara – Vásárhelyi Kosársuli

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Sikeres csapatküzdelem

Sikeres csapatküzdelem

Megdolgozott idei 14. sikeréért a fővárosban a Vásárhelyi Kosársuli. Az elmúlt hetek legnehezebb ellenfele, a Budapesti Honvéd végig partiban volt a kék-sárgák ellen.
Elsodorta a vásárhelyi kislányt

Elsodorta a vásárhelyi kislányt

Hódmezővásárhelyen egy kisteherautó meglökte a kerékpáros kislányt, aki ettől átgurult az úttesten és egyensúlyát vesztve elesett. A kisteherautó vezetője megállás nélkül elhajtott
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.