GazdaságKormányhatározat az elkerülő finanszírozásáról

2016. október 14., péntek
 
Kormányhatározat az elkerülő finanszírozásáról

Kormányhatározat született a 47. sz. főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakasz megvalósításának finanszírozásáról.

 

 

 

 


Az október 13-án kiadott Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány jóváhagyja az  IKOP-4.1.0-15-2016-00002 azonosító számú projekt összköltségének legfeljebb bruttó 38 milliárd 140 millió 126 ezer 905 forint összegre történő növelését.

Ezzel megnyílik a lehetőség hogy elinduljon a tényleges építkezés.

A 47. sz. másodrendű főút Észak- és a Dél-Alföld egyik fontos közúti folyosója, Debrecent köti össze Szegeddel.  A fejlesztés utolsó ütemeként épül meg a megyei jogú várost elkerülő 12,7 km hosszú útszakasz, így 2018 tavaszára tehermentesül az átmenő forgalom, illetve a káros környezeti hatások alól Hódmezővásárhely.

 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló elkerülő út északról új nyomvonalon elkerülő 2×1 sávos kialakítású főúton 5 szintbeni, ebből két körforgalmi csomópont, 1 különszintű csomópont, 1 vasút feletti felüljáró és 1 kerékpáros aluljáró lesz. A végcsomópont egy vasutat és a közutat külön szintben keresztező körhíd lesz.

A kivitelezés az év végén elkezdődhet és 2018 tavaszára a közlekedők már biztonságosan elkerülhetik Hódmezővásárhely városát. A beruházás uniós és hazai források felhasználásával valósul meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ajándék festmények a Tornyai Múzeumnak

Ajándék festmények a Tornyai Múzeumnak

A szakértők által kiválasztott, kvalitásos műalkotások ajándékozásával hozzájárulnak a magyar kortárs művészeti múzeumok szakmai munkájához.
Lázár felsőoktatási központtá tenné Hódmezővásárhelyt

Lázár felsőoktatási központtá tenné Hódmezővásárhelyt

A pénteki közgyűlésen elhangzott elképzelés egybecseng a tavaly megszellőztetett stratégiai tervvel, amely szerint az országban létre akarnak hozni több agrárcentrumot.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.