SportKorcsik Levente ezüstérmet szerzett Spanyolországban

2017. július 1., szombat
 
Korcsik Levente ezüstérmet szerzett Spanyolországban

Két vásárhelyi úszó remek eredményekkel járult hozzá a magyar válogatott  fantasztikus sikeréhez a spanyolországi Malagában a Szervátültetettek 21. Világjátékán. 

 

 

 

 

 


Mint arról elsőként a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk, a hódmezővásárhelyi Süli Flóra, a 52 tagú magyar válogatott tagjaként 50 méter mellúszásban állt rajthoz és több mint 2 másodperccel a második előtt, 43:58-as idővel ért célba és ezzel a dobogó legfelső fokára állhatott.

Süli Flóra indult az 50 méter mellúszásban, amelyben 8. lett. Viszont tagja volt a 4x50m női gyorsváltónak és a döntőben bronzérmet szereztek. 

Szintén dobogós lett a 19 éves Korcsik Levente, aki 41.33 –as igen jó idővel 50 méter hátúszásban ezüstérmet szerzett. Remek eredmények születtek további úszásszámokban: gyorsúszásban 4. helyezést ért el, és csak fél másodperccel maradt le a dobogóról.
Indult az 50 méter mellúszásban és a 8. helyen végzett. Szintén tagja volt a 4x50 méter gyorsváltónak, a döntőben 8. helyezést értek el.

Mindkét sportoló évek óta a HSÚVC sportolója, edzőjük Molnár Ernő.

 

Süli Flórához hasonlóan Korcsik Levente is példamutatóan küzdötte le a betegségének nehézségeit. 2013-ban diagnosztizáltak nála zsugorvesét. 3 hónapnyi dialízis után kapott új vesét és egyben új lehetőséget a Szegedi Klinikán. Azóta leérettségizett és ma már a Szegedi Tudományegyetem Jogi karára jár. A sporttal igazán két évvel a transzplantáció után kezdett el a versenyszerűen úszni a hódmezővásárhelyi HSÚVC-ben. 2016-ban, élete első úszóversenyén már a Trappancs színeiben versenyezett a szervátültetettek országos bajnokságán, ahonnan aranyéremmel térhetett haza, majd idén Debrecenben az Országos Diákolimpián 1 arany- és 1 ezüstérmet szerzett 50 méteren.

A kemény munka eredménye a magyar válogatott tagjaként a Szervátültetettek Világbajnokságán elért ezüstérmes helyezéssel kamatozódott.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások

Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások

Egy átlagos méretű családi háznál vagy üzlethelyiségnél mindhárom közműcsatlakozás kialakítása esetén a családok akár milliós nagyságrendű összeget takaríthatnak meg.
Épül a területvédelmi tartalékos rendszer

Épül a területvédelmi tartalékos rendszer

Folytatódik Csongrád Megyében az önkéntes területvédelmi tartalékosok toborzása. A következő két hónapban több településen várják az érdeklődőket. Időpontokkal!
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!