FélpercesKívülről látták az amerikai álmot

2017. április 27., csütörtök
 
Kívülről látták az amerikai álmot

Sokasodnak a rendhagyó tanórák az Emlékpontban. A téma ezúttal azok az merikai botrányírók voltak, akik kortársai voltak a magyar forradalomnak.

 

 

 

 

 

A tanórán a vásárhelyi Eötvös József, Gregus Máté és Corvin Szakképző Iskolák diákjai vettek részt.

Miklós Péter, az Emlékpont igazgatója előadásában a Kanadából származó Jack Kerouac, a zsidó kisebbségből érkező Allen Ginsberg és az orosz nemzetiségű, de négy nyelven beszélő Vladimir Nabokov példáján mutatta be az egyéni életút és látásmód megjelenését az amerikai irodalomban.

Kerouac Úton címet viselő regényében adta meg az amerikai társadalom kritikáját, amelynek élményalapját a kontinenst átszelő 66-os úton stopposként szerzett tapasztalatai adták, Ginsberget az Üvöltés című kötete miatt kiközösítették az irodalomból, míg Nabokov Lolita című regénye, amelyben egy középkorú férfi egy kiskamasz lány iránti vonzalmát mutatta be.

 

A rendhagyó óra végén a diákok egy-egy Kerouacot, Ginsberget és Nabokov ábrázoló, és tőlük való idézetet tartalmazó könyvjelzőt vehettek át az Emlékpont vezetőjétől.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Reális esély van a továbblépésre

Reális esély van a továbblépésre

A Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos bajnokság felsőházában pénteken az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC otthonába látogat.
Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Erősen megkérdőjelezhető a tram train project teljes körű hatástanulmányának, tervezésének, pályáztatásainak felelősségteljes, gondos előkészítése.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.