Kultúra, oktatásKit hová vettek fel?

2017. július 26., szerda
 
Kit hová vettek fel?

A Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karára mezőgazdasági mérnök 280, vadgazda mérnök 298 pont.

 

 

 

 

 

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a 2017-es felvételi eljárásban: 8776 hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben, köztük több mint 2300-an pedagógusképzésben. Az ELTE-n a legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt matematika-latintanár szakon kellett elérni. 

 

 

A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az általános felvételi eljárásban kínált képzésekre összesen 36 046 jelentkezés érkezett, amelyből 12 941 volt első helyes. A felvételi eredmények szerint 8776 hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetemen szeptemberben. Tavaly a júliusi általános felvételi eljárás során 8278 fő nyert felvételt. A gólyák 81 százaléka nappali tagozatos lesz, 80 százalékuk alap- és osztatlan képzésben vesz részt.

 

A felvettek számának növekedése részben annak is köszönhető, hogy új képzési helyszínek is megjelentek az ELTE portfóliójában: a Savaria Egyetemi Központ (SEK) ELTE-hez történő csatlakozása révén Szombathelyen is indulnak szakjaik, Nyíregyházán pedig gyógypedagógia alapképzési szak indult - írták, hozzátéve: Szombathelyen az ELTE-be történt integráció után emelkedtek az átlagpontszámok a tavalyi évhez képest, ami az ELTE minőség megjelenésével magyarázható.

 

Az ország elsőszámú pedagógusképző intézményeként az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy a felvettek harmada (2315 hallgató) a pedagógusképzésben kezdi meg tanulmányait, köztük 1079-an mint leendő tanító, valamint általános, illetve középiskolai tanár. Az osztatlan tanárszakokra felvettek számának növekedése idén is folytatódott: míg 2016-ban 579-en, idén 691-en iratkozhatnak be. 

 

Az osztatlan tanárképzések átlagponthatára a meghatározott minimumot messze meghaladó, 380 volt, a tavalyi évhez hasonlóan idén is az angol nyelv és kultúra osztatlan tanári szak bizonyult a legnépszerűbb szakpártagnak (a népszerűségi sorrend: angol-, történelem-, magyar-, matematika-, biológiatanár). 

 

Kari bontásban, budapesti képzési helyszínen a legtöbb új felvett a Bölcsészettudományi Karra (BTK, 1846) érkezik, a második a Természettudományi Kar (TTK, 1060), a harmadik pedig a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK, 1004). Alap- és osztatlan képzésben a legtöbb új hallgatót a BTK (1405), az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK, 853), valamint a TTK (806) fogadja. Az ELTE legnépesebb szakja idén a programtervező informatikusoké (683), őket követik a jogászok (648) - közölte az intézmény.

 

Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki matematika-latintanárnak kíván tanulni. Az átlagponthatár a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon (396), az ÁJK-n (382) és a Társadalomtudományi Karon (TáTK, 377) volt a legmagasabb.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Ismét Székkutason jártak az állatvédők

Ismét Székkutason jártak az állatvédők

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete július 22-én állatvédelmi- és állatjóléti tanácsadással várta az érdeklődőket.
Vajon megállítható-e a folyamat?

Vajon megállítható-e a folyamat?

Az Alföldön, különösen a déli részén élők számára nincsenek jó hírek. Számítani kell az úgynevezett többlethalálesetekre az évszá­zad közepére.
Idén két újabb név került a dicsőség falra

Idén két újabb név került a dicsőség falra

A sokéves hagyományt folytatva idén Czuprák László Ákos  és Enyedi Sándor neve került fel a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfalára.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!