GazdaságKísértetház lesz a Csengettyű közből?

2017. november 15., szerda
 
Kísértetház lesz a Csengettyű közből?

A Hódmezővásárhelyen, a közgyűlésen, a különböző fórumokon nagy dirr-durral bejelentett panelvisszabontás ötlete gyorsan tovaszállt és hogy mentsék ami menthető, minőségi lakáscsere koncepciója körvonalazódik.

 

 

 

 

 


Emlékezetes, az eredeti koncepció szerint nyugati példára olyan elképzelés valósulhatott volna meg a városban, hogy az épületek egyik oldalát lebontják pár szintig, a többit pedig meghagyják, és lépcsőzetes elrendezést alakítanak ki nagy tetőteraszokkal. Erősen kérdéses azonban, hogy a lakók közül ki egyezne bele, hogy a szomszéd ingyen tetőteraszt kapjon, miközben neki egy kisebb erkéllyel kell megelégednie, és a lakása értéknövekedése sem lenne akkora, mint a tetőteraszosoké.

 

Ugyanakkor a szakemberek szerint nem biztos, hogy a benne lakók – mármint a ház összes lakásaiban élők – biztonságosan otthon tudnának lakni egy ilyen bontás–átalakítás alatt. Az egyébként városszépítés szempontjából is jószándékú ötlet félév alatt elhalt, helyette jött egy „mentő ötlet” a „minőségibb” otthon érdekében. 

Sőt a legutóbbi közgyűlésen már el is fogadták a csereprogram rendeletét is. A vissza nem térítendő támogatás két elemből áll: egyrészt piaci áron megvásárolja a Csengettyű közi lakásingatlant az önkormányzat, valamint támogatást nyújt egy életminőséget javító ingatlan vásárlásában, illetve bővítéssel kapcsolatos támogatásban is részesítheti a pályázót. 6 milliót ér a Csengettyű közi lakás forgalmi értéke és maximum 6 millió lehet a támogatás mértéke, vagyis együttesen nem haladhatja meg a 12 millió forintot. Aki nem házat, hanem téglaépítésű házban lakást szeretne, a Csengettyű közi ingatlanának megvásárlása és a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet. November 13-án pedig a Magyar Közlönyben a pénzügyi mentőőv is megérkezett, 402 millió forint formájában, ennyi támogatást ad a kormány.

 

Vannak olyan vélemények, hogy máris 80-100 lakásban élő kacsingat a lehetőség felé, de többen szkeptikusok is. Vannak például a Csengettyű közben nem is kevesen, akik költöttek már sokat a lakásukra és nem biztos, hogy elvágynának.

Az alaphelyzet, amiről a Vásárhelyi Hírekben is rendszeresen írunk, hogy 300-400 ház eladó a városban, szép gazdaházaktól, vályogtéglás parasztházakig. Ahhoz nem kell nagy fantázia, hogy belássa valaki, egy családi házon/ban mindig van valami javítani való. De télen a ház előtti járda hó és jégmentesítése, nyáron az árok, a közterületi rész rendben tartása is kötelező. (Na és az ingatlanadó...!) A sok eladó családi házak száma Vásárhelyen is éppen az egyre idősebb, nehezen mozgó, sokszor betegségekkel küszködő lakosok miatt növekszik. A fiatalokat sem vonzza igazán ez az életforma. Lakást vesznek, vagy - az egyre erősödő tendencia szerint - elvándorolnak. Kevés már a több generáció együtt élése, amire ezeknek a házaknak nagy része egykor szolgált. 

 

Akik majd rászánják magukat, azok számára a cserék nagyjából tavasszal indulhatnak el, mert a kérvényezőknek először egy szándéknyilatkozatot kell benyújtaniuk, majd a támogatási szerződés aláírása után maximum 180 nappal kell megkötni a csere-megállapodást. A hétlépcsőházas, tízemeletes épületben 210 lakás van, közülük 80 tulajdonos jelezte, hogy benne lenne egy cserében.

 

A dolog érdekessége, hogy közben az is elhangzott, hogy a megüresedett panellakásokba a - nagy ívű fejlesztés előtt álló - Helyőrségi laktanyában szolgáló katonákat és családjukat költöztetnék.

 

Hogy még nincs teljesen tiszta kép a panelprogram kérdésében, jól jelzi, hogy egyes lakók szerint érzik, hogy nem egyenlőek mindenki számára a feltételek, hiszen a majd költözni akarók ajándékba kapnak pár millió forintot, azok viszont, akik meg kénytelenek tovább ott maradni, semmit, pedig ők is vásárhelyi lakosok.

Egy önkormányzati képviselő kijelentése is naivnak tűnik, mi szerint: „Okos dolog lehetőséget adni a fiataloknak arra, hogy egy újfajta életmódot tudjanak elindítani. Ehhez megfelelő támpontot, megfelelő anyagi forrásokat tudunk biztosítani." 

 

Attól azért egyelőre talán nem kell félni, hogy kísértetházzá válhat a Csengettyű köz.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az örömmel vállalt rabszolgaság

Az örömmel vállalt rabszolgaság

Lázár János szerint rabszolgamunkát végeznek a nyugatra vándorolt magyarok, köztük több...
Mennyi az annyi? - Számolgatnak a nyugdíjasok

Mennyi az annyi? - Számolgatnak a...

Csalódottak a nyugdíjasok egy része, mert nem a sajtóban emlegetett tízezreket kapták, pedig...
 

És ezt már olvasta?

Kell a megoldás az aszály ellen
Kell a megoldás az aszály ellen A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé.
 
Hiteles kép a magyar kortárs művészetről a Tornyaiban
Hiteles kép a magyar kortárs művészetről a Tornyaiban Félszáz alkotó egy híján száz, különféle technikával készült, gondolatiságukat és formanyelvüket közvetítő művét tekinthetik meg a látogatók
 
Augusztus 20-a Vásárhelyen
Augusztus 20-a Vásárhelyen Négy nap, két színpad, tucatnyi program, Gasztroudvar, borverseny és még sokminden más. Részletes program.
 
Szeretem Vásárhelyt
Szeretem Vásárhelyt Dr. Juhász Tünde, Walterné Böngyik Terézia, Rapcsák Katalin, Szenti Csilla, valamint Nagy Benjámin alapító tagok bejelentették egy új egyesület megalakulását.
 
A Boxing Gym Vásárhely is ott lesz a szegedi Fesztivál Kupán
A Boxing Gym Vásárhely is ott lesz a szegedi Fesztivál Kupán

A vásárhelyi egyesület tíz saját nevelésű fiatallal utazik a hétvégén Szegedre. A RakpartFeszt kísérőrendezvényeként öt nemzet ökölvívó tornáját rendezik.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.32.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.32.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Sokszínű képzőművészet a Tornyaiban
Sokszínű képzőművészet a Tornyaiban Önmagáért beszél a Tornyai János Múzeumban az NKA Képzőművészeti Kollégium új kiállításánal címe: 25 év, 50 képzőművész, 99 alkotás. Képekkel.