BulvárKis segítség a nagy feladatokhoz

2017. március 16., csütörtök
 
Kis segítség a nagy feladatokhoz

Társadalmi összefogásból nyitná meg még ebben az évben Állatvédelmi- és Szabadidős Központját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

 

 

 

Képünk illusztráció

 

 


A Susán városrész határában a Klauzál utcában található telket a tavaly felajánlott adó 1 százalékokból, a szegedi Orpheus Állatvédő Egyesület anyagi támogatásából, valamint magánszemélyek felajánlásaiból vásárolta meg a szervezet.

Nemrég írtuk a Vásárhelyi Hírekben, hogy a részletes tervek alapján a központ kialakításához legalább egymillió forintra van szükség.

 

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, társadalmi összefogással még ebben az évben megnyílhat az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ. Az elképzelés szerint a jelenleg kopár kiskert igazi központként működhetne, ezért az egyesület elindította a ’Legyél Te is Alapító’ programját.

Hozzátette, ennek lényege, hogy április végéig ötszáz Alapítót toboroznak, akik kétezer forinttal járulhatnak hozzá a szabadidős központ megnyitásához. A nevük felkerül majd az Alapítók Falára, amelyet a központ megnyitásakor lepleznek majd le.

 

A kutyakennelek, macskaházak, szociális helyiségek építése, a víz és az áram bevezetése, valamint a szennyvíz elvezetése mellett, közösségi tér kiépítése szerepel a tervekben.

Balogh Ernő emlékeztetett, nem állatmenhely épül, hanem egy korszerű ideiglenes befogadó állomás, ahol azok a bajba jutott állatok találhatnak átmeneti otthonra, amelyeket nem sikerül szerető családhoz juttatni, de állapotuk azonnali elhelyezést igényel.  Az Állatvédelmi- és Szabadidős Központban családi rendezvényeket is tartanak majd, valamint a kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatják a diákokat.  

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005  A Közlemény rovatba kérik hogy írják be: Alapító

 

Olvassa el ezt is!

Csoportelsőként az Országos Döntő felé

Csoportelsőként az Országos Döntő felé

Folytatta szenzációs szereplését a Kosársuli u14-es serdülő csapata. Veretlenül nyerték Budapesten a kétnapos tornát. 
Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély

Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély

Kallai Árpád: Jelenleg is tart az intézmény telephelyein a nyolcszáz alkalmazott oltási státuszának felmérése, valamint a vakcinák beadása.
Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Nem szakadt meg a győzelmi sorozat

Az NB I/B Zöld csoportjának 22. fordulójában, március 2-án Egerben, az Eszterházy SC vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!