Kultúra, oktatásKis-Platán Matematika Verseny

2017. április 6., csütörtök
 

Április 5-én, szerdán a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola idén is megrendezte a városi-járási alsós Kis-Platán Matematika Versenyt, a versenynek tizenhét éves hagyománya van az iskolában, amelyre 2011 óta már másodikosok is benevezhetnek. 

 

 

 

 

 

Ebben az évben 54 második, harmadik és negyedik évfolyamos tanuló mérte össze a tudását.

 A feladatok összeállítását Márton Albertné, a verseny szervezését Gémes Dóra tanítónő vállalta, az értékelésre a járás összes általános iskolájából érkeztek pedagógusok. A versenyen egy hat feladatlapból álló tesztsort kaptak a gyerekek, melyben Szép Kristóf Csaba a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola második osztályos tanulója elmondása szerint akadtak nehezebb, gondolkodtatóbb feladatok is, de végül sikerült azokkal is megbirkóznia. Farkas Alma, a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola negyedik osztályos tanulója élvezte a felkészülés pillanatait is, hiszen szakkörön játékos formában oldottak meg érdekes feladványokat.

A megyei fordulóba továbbjutó másodikosok Makón, a harmadikosok Szentesen, a negyedik évfolyamosok a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában mérhetik össze tudásukat hamarosan.

 

Eredmények:

2. osztály

 

  I.

Horváth Veronika

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

Konkolyné Szilágyi Beáta

 II.

Szép Kristóf Csaba

Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola

Mónus Alíz

III.

Bodzsár Minna

Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola

Fodor Adél

IV.

Kolozsi – Molnár Villő

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Török Vivien

IV.

Kapás Kamilla

Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola

Móroczné Keresztesi Ildikó

V.

Óhegyi Patrik János

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Török Vivien

 

 

3. osztály

 

  I.

Dobsa Márton

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Nagy Imréné

 II.

Nagy Zsigmond

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

Póthné Nagy Tünde

III.

Szabó Nóra

Klauzál Gábor Általános Iskola

Fekete Olga

IV.

Cseri Csombor

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Héjja Norbert

V.

Bera Hanna

Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Török Ágnes

VI.

Nagy Zsombor

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Dudás Éva

 

 

4. osztály

 

  I.

Gugcsó Mirtill

Székkutas Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye

Víghné Szenti Katalin

 II.

Farkas Alma Eszter

Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola

Kóródiné Janicsek Éva. Rocsik Dániel

III.

Nagy Hédi

Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola

Kóródiné Janicsek Éva. Rocsik Dániel

IV.

Benk Gergely

Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola

Ollé Tamásné, Kincses Andrea

V.

Fári Bence

Szent István Általános Iskola

Farkasné Tóth Ilona

VI.

Molnár Orsolya

Szent István Általános Iskola

Csonkáné Détár Ágnes

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Az inkorrektség netovábbja, avagy ez az új vásárhelyiség?

Az inkorrektség netovábbja, avagy ez az új vásárhelyiség?

Az elbújt ellenőr és a bokrosba telepített parkolóautomata, majd a 3200 forintos bírsággal a mikuláscsomag valószínű nem az Élhető város mozgalomról regél. Képekkel!
Integráció és tolerancia - Egy tábor amit érdemes támogatni

Integráció és tolerancia - Egy tábor amit érdemes támogatni

A hódmezővásárhelyi alapítvány az országosan egyedülálló kezdeményezést tavaly pályázatból tudta megvalósítani. Idén adakozók segítségét kérik. Képekkel!

24 órán át mérik a gyorshajtást

24 órán át mérik a gyorshajtást

Magyar Rendőrség is Speedmarathont tart április 15-én reggel 6 órától és április 16-án reggel 6 óráig. Lista a Vásárhely és környéki helyszínekről.
Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében

Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki két felnőttet és egy gyereket próbált meggyilkolni egy hódmezővásárhelyi tanyán.
 

És ezt már olvasta?

Nagyszerű teakwondos eredmények
Nagyszerű teakwondos eredmények A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 
Sikerült nyerni a harmadik meccsen
Sikerült nyerni a harmadik meccsen A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
 
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét Április 22-én, szerdán Hódmezővásárhelyen a városházán vette át megbízólevelét a megválasztott országgyűlési képviselő.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A kétnapos Majális programja
A kétnapos Majális programja Ismét a Népkertben lesz a kétnapos Majális, elsején pénteken és másodikán, szombaton. A Vásárhely Kártya tulajdonosok számára ingyenes lehetőségek.