KözéletKilakoltatás akár kényszerítve is?

2016. július 1., péntek
 
Kilakoltatás akár kényszerítve is?

Május 6-án döntött a vásárhelyi Közgyűlés arról, hogy elbontják a Fészek nevű Zrínyi utca 12-14. szám alatti társasházat. A bontás az épület 40 lakásában élőket különböző mértékben érinti.

 

 

 

 

 

 

10 bérlőnek van határozatlan idejű szerződése, ők cserelakáshoz jutnak, 2 családot már kilakoltattak, a többi 28 lakás lakóival határozott idejű bérleti szerződés van, vagyis az Önkormányzatnak nincs semmilyen kötelezettsége velük szemben.

 

A gond éppen itt kezdődik, ugyanis a napokban tizenhét lakó felszólító levelet kapott a vásárhelyi önkormányzattól, hogy július 31-ig el kell hagynia a bérelt lakást, írja a delmagyar.hu.

Imre Péter tényfeltáró cikkében leírja, hogy több lakóval is beszélt, akiket megdöbbentett a felszólító levél, különösen az a rész váltott ki kétségbeesést, hogy - mint azt Imre Péter írja:     

a címzettek lejárt határozott idejű lakásbérleti szerződését a tulajdonos, vagyis a város nem hosszabbítja meg. Ezért felszólítja őket, július 31-éig hagyják el és kiürítetten adják vissza az ingatlant. „Tájékoztatom továbbá, amennyiben a megadott határidőn belül az ingatlant önként nem hagyja el, úgy az önkormányzat megindítja a szükséges és jogszabályok által meghatározott eljárást a lakás kiürítése érdekében" – fogalmaz a hivatalos szöveg.

 

Arról a Vásárhelyi Hírekben is írtunk, hogy az Önkormányzat részéről megvolt a készség, hogy igyekeznek úgy intézni az ügyet, hogy lehetőleg senki se kerüljön utcára.

A felszólító levél után félnek a kilakoltatásban érintett lakók és - a delmagyar.hu cikkében - azt kérdezik, hogy értette azt egy kijelentésében Hegedűs Zoltán alpolgármester, hogy senki sem kerülhet az utcára?

Imre Péter írásából az is kiderül, többen saját erőből nem tudják megoldani a sürgőssé váló lakásgondot, de van aki szerint albérletbe költözni sincs lehetősége.

- Becsaptak minket, jogtalannak tartjuk a levelet és ezt az eljárást – idézi a cikk az egyik lakó kétségbeesettséget tükröző kijelentését.

 

A delmagyar.hu cikke kitér arra is, hogy kérték Korsós Ágnes címzetes főjegyző állásfoglalását az ügyben, aki válaszában azt írta, "a közgyűlés a társasház lebontásáról határozott. Ezt a polgármesteri hivatalnak végre kell hajtania. A lakóházban élő bérlők közül 10-nek határozatlan idejű a szerződése. Számukra csereingatlant kell biztosítani, 9 már elfogadta a felkínált lakást. A határozott idejű szerződéses bérlőknél az önkormányzatnak nem kötelessége másik ingatlant felajánlani, ezzel az érintettek is tisztában vannak. Tizenhét olyan lakó – közülük van, aki 100 ezer forintos tartozást halmozott fel – kapott levelet, akinek a bérleti szerződése lejárt. A jövő hét végén ír ki az önkormányzat a megüresedett bérlakásokra pályázatot, amelyekre minden vásárhelyi pályázhat. Az albérletre rendkívüli települési támogatásként lakbér-hozzájárulás kérhető" – írta válaszában Korsós Ágnes címzetes főjegyző.

 

A kérdés most már csak az, ha július 8-a körül kiírják a pályázatokat a bérlakásokra, vajon a pályázatok befogadása, elbírálása és az eredményhirdetés lezárul-e július 31-ig, amikorra a 17 lakásból ki kell költöznie a lakóknak, vagy - a felszólító levélben foglaltak alapján - jön a kilakoltatás?  

 
 
Forrás: delmagyar.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kiss Pál ismét hallat magáról

Kiss Pál ismét hallat magáról

Két országos bajnokságon is a dobogó legfelső fokán végzett. Eredményei alapján a HÓDIÁK SE sportolója is bekerült a magyar válogatottba.
Halálos baleset Vásárhely közelében

Halálos baleset Vásárhely közelében

Két személyautó ütközött össze a 45-ös főúton Hódmezővásárhely és Szentes között, az Ördöngősi Halastavak tőszomszédságában. Sok képekkel, videóval!
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.