Kék hírekKifosztott egy idős nőt Vásárhelyen

2018. szeptember 29., szombat
 
Kifosztott egy idős nőt Vásárhelyen

Egy védekezésre képtelen idős ember kifosztását a bűnözés legaljaként tartják számon. A vásárhelyi rendőrök a 22 éves tettest példás gyorsasággal kapták el.

 

 

 

 

 

 

 

 

A belvárosban vette el egy idős asszony táskáját egy helybeli férfi Hódmezővásárhelyen. Az elkövető három órán belül már rendőrkézen volt.

 

A kerékpárral közlekedő gyanúsított szeptember 28-án 9 óra körül vette ki az utcán sétáló sértett kezéből a vászontáskát, majd sietősen távozott a helyszínről.

 

A hódmezővásárhelyi rendőrök a bejelentéstől számított három órán belül azonosították, majd előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A nyomozók a 22 éves férfi otthonában lefoglalták az eltulajdonított táskát, a benne levő készpénzzel, ruhadarabokkal, élelmiszerrel és személyes iratokkal, majd visszaadták azt a tulajdonosnak.

A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett.  Ellene kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 

 

A Btk. szerint a bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el, vagy védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől elvesz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Nincs előrelépés a Városi Televízió finanszírozásában

Nincs előrelépés a Városi Televízió finanszírozásában

A polgármester szerint a helyi tévét az ügyvezető és a város korábbi vezetése juttatta csődbe. A VTV vezetése szerint nem kapták meg a működésükhöz szükséges forrást.
Vásárhelyi katona nyerte a világbajnokságot

Vásárhelyi katona nyerte a világbajnokságot

Nem ez az első érmes helyezése: tavaly az Országos Fekvenyomó versenyt, idén a Magyar Professzionális Erőemelő Liga országos bajnoki címét nyerte meg.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.