KözéletKiemelkedő helytállás elismerése

2017. április 27., csütörtök
 
Kiemelkedő helytállás elismerése

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár déli határszakaszon szolgálatot teljesítő katonái kaptak elismerést.

 

 

 

 

 

 

 

 

A napokban a Magyar Honvédség Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék feladatban nyújtott kiemelkedő helytállása elismeréseként, dandársorakozó keretében három hódmezővásárhelyi katonának adományozott elismerő oklevelet Dr. Ruszin Romulusz, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

 

Fábián Gábor szakaszvezető egy sátorban keletkezett tűz során tanúsított kiemelkedő helytállást. A társai helyszínre érkezéséig megpróbálta megfékezni a kialakult tüzet, miközben az ott elhelyezett gyúlékony anyagokat, eszközöket és a felszerelési tárgyakat is kimentette.

 

Ötvös Zoltán főtörzsőrmester és Berezvai Norbert őrvezető gyorsan és bátran cselekedett a határ mentén járőrözés közben, amikor Mórahalom térségében egy égő tanyaépületből mentettek ki egy ott tartózkodót és a tűzoltók helyszínre érkezéséig megkezdték a tűz oltását.

 

„A migrációs helyzet kezelésében való közreműködés kiemelt feladata a Magyar Honvédségnek, de a szolgálatteljesítés mellett katonáink más területen is képesek mindenkinek példát mutatni. Köszönöm Önöknek, hogy bátran és példamutatóan cselekedtek a nehéz helyzetekben. A díszmenet most Önöknek és a bátor helytállásuknak szól!”- mondta a parancsnok.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Garai Gábor dobogós lett a színvonalas és az adott szakma ismeretének maximumát megkövetelő elméleti és gyakorlati verseny országos döntőjén
Vásárhelyi tűzoltók elismerése

Vásárhelyi tűzoltók elismerése

A Rendőrség és a Tűzoltóság Napja alkalmából Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!