BulvárKiderült, mi is történt az utolsó években

2017. január 28., szombat
 
Kiderült, mi is történt az utolsó években

Jenei József kilenc év után mondta el, mi okozta barátja tragédiáját. Akkor csúszott meg mentálisan, amikor lebénult az ujja, és már nem tudott zongorázni - idézte fel a Story Extra riportjában Jenei József, aki Hospice-házba kerülése előtt együtt is élt a 2008-ban elhunyt Antal Imrével.

 

 

 

 

"Mentálisan is akkor kezdődött el a lecsúszás, mikor az ujja lebénult, és abba kellett hagynia a zongorázást. Nem lett depressziós, de jöttek a tragédiák az életébe, először meghalt az édesapja, aztán az anyukája, majd szeretett nagynénje, kezdett kicsúszni alóla a talaj. Rendbe jött valamennyire, de jött egy másik nagy defekt, mikor elküldték nyugdíjba őket, és nem is tudtak róla. Az újságból tudta meg, hogy nyugdíjazta a tévé, nagy törés volt ez nála" – mondta Jenei József.

Antal Imrének segítségre volt szüksége ezek feldolgozásához, de társa szerint rossz helyre fordult támaszért. "Ivócimborák megtalálták őt, nagyon kihasználták, állandóan itatták. Ahányszor meglátták, mondták, hogy igyon még egyet, mindig berúgatták. Elég zűrős volt az élete" – mesélte Antal Imre 74 éves egykori társa.

 

Jenei József nemrég a Mokkában is mesélt Antal Imréről, mint mondta, halála óta nincs olyan nap, hogy ne gondolna egykori barátjára. "Mindig mindenről eszembe jut, nem lehet kikapcsolni az ember agyát. Gyakran civakodtunk, mint a gyerekek, elég sokat, de nem voltak ezek komolyak. Ha azt mondta, hogy jobbra menj, én azt mondtam, hogy balra megyünk" – mesélte.

Az utolsó időszakban ő látta el, de korábban is sokat segített, meg kellett védenie azoktól, akik a pénzére hajtottak. "Volt egy hölgy, aki kinevezte magát Antal Imre asszisztensének, nem is tudtam, ki az. Volt olyan barátja, aki azt mondta, hogy kétmillió forint havidíjat ad, csináljanak eltartási szerződést. Mondtam neki a telefonban, hogy itt valami nem stimmel, rögtön indultam autóval, felmentem a lakásába, és mondtam neki, hogy erről szó sem lehet, ki fogják rakni az utcára. Vigyázni kellett nagyon rá." Mint mesélte, elárverezték a házat, ahol évekig együtt éltek. "Kiköltöztettek egy dohos, vizes, áporodott szagú házba, ahova esik be az eső. Rések vannak a falon, és egy méter magasságig minden penészes. A bútorok mind elrohadtak, szörnyű körülmények közt élek, de erről nem érdemes beszélni." Antal Imre ingóságait az eltartó örökölte, társa pedig a jogdíjakat.

Hódmezővásárhely nem feledkezett meg neves szülöttéről. 2013-ban domborműavatással kezdődött Hódmezővásárhelyen az Őszi Hetek programsorozat. Október 3-án 3 domborművet, köztük Antal Imre domborművét avatták fel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ oldalfalán. 

 

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen. Szülei pedagógusok voltak, ő orvosnak készült, emellett zongorázni tanult. Gyorsan és örömmel haladt a tanulásban, noha kezdetben még zongorájuk sem volt. Egy iskolai fellépésének híre eljutott a szegedi konzervatórium igazgatójához, s 12 évesen már megkezdhette tanulmányait az intézményben. Mindennap bejárt Hódmezővásárhelyről Szegedre, az iskolát magántanulóként végezte. 1951-ben a család felköltözött Pestre, ahol két év múlva lakást kaptak a Damjanich utcában.

Előbb zeneművészként vált ismertté, zenei pályafutása azonban a hetvenes évek elején egy betegség következtében kettétört. Élete ettől kezdve a televízió volt, ahol szórakoztató műsorok, vetélkedők műsorvezetője, bohózatok, szilveszteri programok elmaradhatatlan szereplője lett. 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című műsorban állt először kamera elé, majd rábízták a Köszöntő, és a Halló fiúk! Halló lányok! című ifjúsági program vezetését.

Művészi sokoldalúságát színházi produkciókban, játékfilmekben vállalt szerepei bizonyították. A Bors című sorozatban Dániel Ede "tanár urat" alakította, és jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera!, a Szemüvegesek vagy a Circus Maximus című mozifilmben is. Legnépszerűbb műsora az évtizedekig futó Szeszélyes évszakok volt.

 

2008. április 15-én, 72 évesen halt meg. Utolsó kívánsága volt, hogy édesanyja hamvait is temessék mellé.

 

Még több Antal Imréről ITT!

 
 
Forrás: Story
VH
 

Olvassa el ezt is!

Most akkor van korrupció Magyarországon, vagy nincs?

Most akkor van korrupció Magyarországon, vagy nincs?

Risitas poén: ha mi rendezzük az olimpiát, és az aranyérmekre is közbeszerzést írnak ki, így megeshet, hogy a női kalapácsvetést is Mészáros Lőrinc nyeri.
Sporttörténetet írtak

Sporttörténetet írtak

Balogh Imre szélesíteni szerette volna a sportág tömegbázisát, ezért az 1947. január 24-i városi napilapokban hosszan ismertette a kosárlabdázás erényeit, és edzései látogatására hívta fel a fiatalok figyelmét.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.