SportKétszeres pontgyőzelem

2019. november 18., hétfő
 
Kétszeres pontgyőzelem

Szombaton hazai pályán, a Szeghalom ellen folytatta NB II-es felnőtt csapatunk a bajnokságot. A győzelmük egy percig nem forgott veszélyben, ráadásul két saját nevelésű fiataljuk is bemutatkozhatott a felnőttek között.

 

 

 

 

 

 


Kötelezőgyőzelemként tekinthettünk a Szeghalom elleni meccsre már a találkozót megelőzően és a számításokba nem is csúszott hiba. Az ellenfélnél ütős, de még fiatal csapatot raktak össze, akik, ahogy Dankó Ervin vezetőedzőnk a meccs előtti nyilatkozatában is fogalmazott, sokra vihetik a jövőben. Jelenleg azonban a rutin mindenképpen a mieink mellett szólt – írja a hlkc.hu

 

A találkozó ennek megfelelően kezdődött, három vásárhelyi góllal és ezeket követte az első szeghalmi válasz. A távolságot folyamatosan lopták, a vásárhelyi lányok egészen magabiztosan játszottak. Negyedóra játék után már 13-6 állt az eredményjelzőn. A védekezésük a helyén volt, támadásban apróbb hibák ugyan becsúsztak, kisebb pontatlanságok és a játékrész hajrájában néhány könnyelműnek tűnő megoldás, aminek eredményként Dankó mester a játékvezetőktől időt, a lányoktól fegyelmezettséget és pontosabb játékot kért. A félidő végére meglett a 20 találat, igaz a Szeghalmot nem sikerült 10 alatt tartani, tizenegyszer köszöntek be.

 

A fordulás után is a HLKC dominált, ráadásul ahogy telt a játékidő, úgy tűnt, hogy egyre inkább fáradnak a vendégek, még több lerohanás gólt szereztek és többször sikerült elcsenni a labdát a Békés megyeiektől. Az egyre biztosabb előny birtokában – az 50. percben 36-18 volt az állás – arra is lehetőség nyílott, hogy újoncokat avassanak. Petróczi Sára és Bugnó Petra érkezett a pályára – a hátralévő időben mindkettőjük előtt adódott gólszerzési lehetőség is, az első felnőtt találatok viszont nem jöttek össze. Még.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Szeghalmi NKC 44-22 (20-11)
Női kézilabda, NB II Dél-keleti csoport

 

HLKC: Ádász, Áncsán, Kovács A. 3, Csáki 6, Szabó 2, Lukács 1, Nagy 6, Török 4, Dankó 8, Papp 2, Baráth 6, Vörös 1, Petróczi, Mike 1, Kovács Sz. 4, Bugnó
Vezetőedző: Dankó Ervin

 

Nyilatkozat: „Végre magabiztosan játszottunk. Mindkét félidőben jól kezdtünk ez megadta az alaphangot. Sok jó egyéni teljesítmény volt, ami biztató a jövőt nézve.”

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Marad a szülészet Vásárhelyen

Marad a szülészet Vásárhelyen

Az aktív ellátás megszüntetését, illetve további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a Kórházfenntartó egy, még nem publikus  munkaanyagban.
Boxing Gym Vásárhely siker az Magyar Bajnokságban

Boxing Gym Vásárhely siker az Magyar Bajnokságban

November 14-én kezdődött és 17-ig tartott az Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokság, amelyen Kovács Krisztián idén a dobogó második fokára állhatott.
Kire ütött ez a gyerek???

Kire ütött ez a gyerek???

Izgalmas, érdekes, interaktív és nem utolsó sorban sikerélményt magában rejtő programsorozatot indított a Vásárhelyi Levéltár.
Nyílt Nap volt a Mezőgazdasági Karon

Nyílt Nap volt a Mezőgazdasági Karon

Nem könnyű a választás, ha a továbbtanulás kerül szóba. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán nyílt nap segítette a döntést.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.