SportKétpontos HLKC győzelem

2018. április 17., kedd
 
Kétpontos HLKC győzelem

A bajnoki tabellán harmadik helyezett Szent István OTP SE csapatát fogadták vasárnap a Balogh Imsiben az NBI/B 22. fordulójában.

 

 

 

 

 

 


Az esélyek inkább a fővárosi riválisunk mellett szóltak, azonban a vásárhelyi kézolabdás lányok ezúttal 60 percen keresztül hatalmas akarattal és fegyelmezetten játszottak, aminek győzelem lett a megérdemelt eredménye - olvasható a HLKC oldalán.

Az első félidőben szinte minden az elképzeléseink szerint alakult, a rövid puhatolózás után fokozatosan növelték az előnyünket, a félidő derekára sikerült állandósítaniuk 2-3 gólos előnyüket Ehhez kellett az újra remekelő Veress kiváló kapusteljesítménye, míg mezőnyben roppant fegyelmezetten és keményen játszottak. Csúsztak ugyan kisebb-nagyobb hibák a játékukba, de az elszántságuk mindezt kompenzálta. Szepesi jól mozgatta a csapatot, a félidőt jelző sípszóig tovább növelték az előnyüket (14-10).


A pihenő utáni első 10 percet még jobban megnyomta a HLKC, Nagy Emese zsinórban lőtt három góljával már 7 gólos is volt az előnyük (19-12). A vendégcsapat azonban nem adta fel és hosszú hajrát nyitott. Felsejlett az előző mérkőzéseik forgatókönyve, amikor a véghajrában buktak el. Ezúttal azonban jobban bírták a végjátékot, Szepesi Ivett sorra belőtte jogos büntetőket, így 2 gólt sikerült megőrizni az előnyükből.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Szent István OTP SE 24-22 (14-10)

NB/I Keleti csoport, Női felnőtt kézilabda bajnokság – 22. forduló

2018. április 15., Balogh Imsi Sportaréna – 100 néző
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András
Versenybírók: Csorba László, Gyuris László

HLKC: Dömény-Veress – Török 1, Nagy 5, Szepesi 10, Herceg 3, Lovistyék 3, Székesi 1, Cs: Áncsán (k), Ádász (k), Kandó, Horváth 1, Bálint, Kovács, Blaskovics, Klemm

 

Varga József: „A mai napon támadásban és védekezésben is több jó egyéni teljesítményünk volt, és  csapatszinten is eredményesen működtünk. A kritikus utolsó 10 percet ezúttal átvészeltük, így megérdemelt győzelmet arattunk!”

 

A HLKC a következő fordulóban Hajdúnánásra látogat, a mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik.

 
 
Forrás: hlkc
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy titokzatos ásványról a Városi Könyvtárban

Egy titokzatos ásványról a Városi Könyvtárban

Már nagyszüleinktől is hallhattunk a zeolitról, jelen van az életünkben, egészségünk megőrzésében, ám sokan mégsem tudják mi is pontosan ez az ásvány.
Tánc Világnapja 2018

Tánc Világnapja 2018

A Stars of Hope Táncstúdió már második alkalommal rendezi meg Hódmezővásárhelyen a Tánc Világnapján az ingyenes órát. Nincs korhoz kötve! Képekkel.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.