KözéletKét vásárhelyi is a díjazott megyei úszók között

2012. január 27., péntek
 
Két vásárhelyi is a díjazott megyei úszók között

A Csongrád Megyei Úszó Szövetség sokéves hagyományának megfelelően díjazta a tavalyi esztendő legjobb utánpótláskorú úszóit.


 




A szentesi Galéria Étteremben tartott ünnepi közgyűlésen, Ádándi-Kiss Gyula elnök értékelte a 2011-es évet. Szólt  a Szegedi Úszó Egylet és a vásárhelyi Hód Úszó SE. közötti mintaszerű együttműködésről is. Mint ismeretes több országos versenyt rendeztek meg együtt magas színvonalon.

Ezt követően az edzők sorolták fel versenyzőik eredményeit és érdemeit, amelyet a díjazás követett.

 

Díjazásban részesült:

Kiss Róbert, Győrfi Kinga (Algyő, edzők: Zsura Zoltán és Magosi Krisztina);

Szólik Dávid, Pető Bence (Csongrád, edző: Palásti Éva);

Szentkereszty Cecília, Sipos Zoltán (Hódmezővásárhely, edzők: Olaszné Bajusz Andrea és Kiss László);

Héja Ágnes, Kondorosi Gréta (Szentes, edzők: dr. Rébeli-Szabóné Vincze Edit és Paulovics Tamás);

Nagy Dorottya, Ulrich Botond (Szeged, edző: Molnár János).

 

Képünkön a megyei díjazottak, edzőikkel

 

Olvassa el ezt is!

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 

És ezt már olvasta?

Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
 
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.