KözéletKádár huszárok névsorolvasása

2017. április 18., kedd
 
Kádár huszárok névsorolvasása

A kérdés: mennyire lesz meglepetés Vásárhelyen a most nyilvánossá tett 234 karhatalmista és 502 munkásőr nevét tartalmazó lista. Ősszel jön a teljes névsor.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

Sokak emlékeiben a géppisztolyos masírozásra, az egyenruhában pökhendi strázsálásra, szebben fogalmazva a rend fenntartására, a nagy ivászatokra, a vadászgatásokra asszociálnak, amikor a munkásőr szót hallják. Most közvetlen benyomásokat is szerezhet a kortársak generációja, és persze az utókor a megyei, a hódmezővásárhelyi munkásőrség múltját - tudományos igényességgel - feldolgozó kiállításból.

 

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban március 17-én, a kiállítás megnyitóján egy igen meglepő bejelentés is elhangzott. Miklós Péter, az intézmény igazgatója közölte: ősszel, a Nemzeti emlékezet hetén terveznek megjelentetni egy saját kutatásaikon alapuló kötetet, amely monografikus igénnyel tárja fel a hódmezővásárhelyi munkásőrség 1957 és 1989 közötti történetét. Abban szerepelni fog a több mint 1000 vásárhelyi nő, férfi munkásőr és karhatalmista neve.

 

Az április 18-án délelőtt tartott sajtótájékoztatón Miklós Péter bemutatta az Emlékpont által beharangozott tanulmány és névsor első részét. Ebben az 1956-57 között a Karhatalom, illetve az 1957 és 1963 közötti időszakban a munkásőrség tevékenységét dolgozták fel.

Mint mondta, az Emlékpont munkatársai Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc történészek idén a Kádár János nevével fémjelzett kommunista diktatúrának az ötvenhatos forradalmat szovjet segítséggel leverő karhatalmi szerveinek és az azokból alakult Munkásőrségnek a hódmezővásárhelyi történetét vizsgálják a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára iratai alapján. A most elkészült tanulmányt kiegészítették 234 karhatalmista és 502 munkásőr nevét tartalmazó listával. Miklós Péter megjegyezte, a két névsorban átfedések is lehetnek.

Év végére tervezik a hódmezővásárhelyi munkásőrség teljes - a rendszerváltásig tartó - történetét feldolgozó kötetet, benne 1000-1200 névvel.

 

A Vásárhelyi Hírek megkérdezte: a nyilvánosságra kerülő névsorból sokan nem is olyan régen akár aktív közéleti személyek is lehettek, volt-e már megkeresés, vagy találkoztak-e a kutatók ebből eredő személyes konfliktussal?

Miklós Péter elmondása szerint a most nyilvánosságra hozott listán lévő legtöbb személy az ’57-’63 közötti években már középkorú volt, az őszi teljes listán viszont lehetnek nemrég aktív közéleti személyek, de a karhatalmi szervek tevékenységének feldolgozásában nem cél egyes személyek diszkreditálása, mint ahogy azt sem vizsgálták, ki, milyen funkciót töltött be.      

 

Az Emlékpont honlapján is elérhető tanulmányt és névsort nagy részt a vásárhelyi családok középkorú, vagy fiatalabb tagjai böngészhetik. Sokan valószínű meglepődnek, vagy éppen közömbösek maradnak megismerkedve a megtorlás időszakával és az abban tevékenyen résztvevő vásárhelyiek nevével.

 

Megnézheti a teljes tanulmányt a vásárhelyi karhatalmisták és munkásőrök névsorával ITT (kattintson!) 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Késhet a keleti elkerülő út építése

Késhet a keleti elkerülő út építése

Egy földcsere körüli huzavona késleltetheti az útépítést, ám jól is járhat Kispál Ferenc gazdálkodó, ha a hódmezővásárhelyi városvezetés beadja a derekát.
Ilyen lesz a tram-train

Ilyen lesz a tram-train

Kihirdették a tram-train szerelvények tenderének nyertesét. 37 méter hosszú, 87 ülőhely, 141 állóhely, maximális sebessége 100 km/óra.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.