Kék hírekKábítószerfogás Vásárhelyen

2019. augusztus 13., kedd
 
Kábítószerfogás Vásárhelyen

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy hódmezővásárhelyi férfival és élettársával szemben.

 

 

 

 

 


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. augusztus 8-án délután egy belvárosi lakásban tartottak kutatást, amelynek során több mint másfél kilogramm kábítószergyanús port, 817 darab ecstasy tablettát, csaknem nyolc és fél millió forint készpénzt, valamint a bűncselekményhez kapcsolódó egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

 

A rendőrök a 27 éves férfit és nőt előállították a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra. Ellenük jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

Kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Száz újonc a vásárhelyi laktanyában

Száz újonc a vásárhelyi laktanyában

A hódmezővásárhelyi laktanyában ettől az évtől újra szerveznek alapkiképzést. A következő hat hét számos fizikai és szellemi kihívást tartogat az újoncok számára,
Elektromos autók álltak szolgálatba

Elektromos autók álltak szolgálatba

Két új, teljesen elektromos autó segíti a vásárhelyi Önkormányzatot. A városban nemrég felszerelt 3 ingyenes elektromos töltőállomáson egyre több autót látni.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.