BulvárKábítás vagy megelőzés?

2016. május 5., csütörtök
 
Kábítás vagy megelőzés?

Április 9-én indult és május 22-én „ér célba” a Drogmentes Magyarországért Maratonja. 320 településen haladnak át a futók. Május 5-én Szeged felől érkeztek Hódmezővásárhelyre és innen Székkutas irányában hagyták el a várost. Van ahol hosszabb időre megállnak, hogy előadásokat tartsanak az iskolákban, már ahol engedik!

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyi Tankerület iskoláiban idén sem tartanak előadást, a KLIK nem tart rá igényt, már csak azért sem, mert - mint arról már sokszor írtunk a Vásárhelyi Hírekben -  a vásárhelyi oktatási intézményekben a Rendőrkapitánysággal és az Egészséges Vásárhelyért Program Egészségfejlesztési Irodával közösen évek óta működő komplex drogperevenciós programok vannak.

 

Sok településen a Maraton megérkezését a helyi sajtó szélesen publikálja, valószínű nem ismerve, vagy éppen hogy jól ismerve azt a tényt, hogy a Drogmentes Magyarországért Maraton a Szcientológiai Egyház egyik „projektje".

A TASZ 2015-ben megjelent tanulmánya szerint a szcientológusok által támogatott civil szervezetek és mozgalmak között található az Együtt egy Drogmentes Magyarországért, Drogmentes Maraton, Narconon Magyarország, Az élet nagy iskolája, Magyar Prevenciós Alapítvány, Alkalmazott Oktatástan drog-prevenciós programjai. A TASZ szerzője szerint ezek a kezdeményezések szakmailag és etikailag egyaránt kifogásolhatóak, mivel áltudományos tanokra épülnek, és valódi céljuk a szcientológus egyház társadalmi befolyásának növelése, hívek és támogatók toborzása.

 

Azt is tudni kell, hogy a KLIK intézményeiben az oktatási drogprevenciós programoknak rendelkeznie kell az Országos Egészségfejlesztő Intézet (OEFI) szakmai ajánlásával. Ezt 2012 óta minisztériumi rendelet írja elő. A felsorolt szcientológus hátterű szervezetek egyik programja sem rendelkezik OEFI-akkreditációval.

 

Egyébként tény, hogy a szervezet csöppet sem titkolja, hogy szcientológusok hívták életre a Drogmentes Magyarországért Mozgalmat. Ez az információ már a honlapjuk Bemutatkozás menüjének első mondatában olvasható.

 

Sok településen a témában kevésbé járatos helyi sajtó szívesen idézi a Maratonnal érkező Németh Gergő ügyvezető/csapatkapitányt, aki a Mozgalom alapítójaként Kunfalvy Ákos egykori tőrvívót nevezi meg. Az 1997-ben aktív sportolással felhagyott, azóta költői vénáját is megmutató Kunfalvy Ákos egy - az interneten elérhető - belső feljegyzésben azt írta: 

"…2001-ben, Svájc hegyeiben, mintha Ron (Ron Hubbart a szcientológia egyház alapítója. A szerk.) szólt volna hozzám, és azt mondta volna, hogy csináld meg fiam. És lehet, hogy tényleg leszólt hozzám. Nem tudom, de azt tudom, hogy a Drogmentes Magyarországért Maraton, mint projekt, ezzel a céllal és szándékkal lett kitalálva és lett elindítva általam."

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen a Junior EB körül forgott a világ

Vásárhelyen a Junior EB körül forgott a világ

Vásárhelyen mutatták be a Junior EB új imázsfilmjét. Gyurta Dánielt tortával lepték meg születésnapján. A bajnok a két vásárhelyi úszónak is szurkol majd az EB-n. Képekkel!
Kézműves Sörök sokadalma

Kézműves Sörök sokadalma

Május 5 és 8. között idén is lesz Sörfesztivál Vásárhelyen.

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.